A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a kenyai pénzügyminiszterrel, Njuguna N’dunguval közös sajtóértekezletén kijelentette, hogy a kelet-afrikai térség komoly lehetőséget jelent a magyar vállalatok számára, ezért mostani útjára tizenhét cég vezetője kísérte el az esetleges beruházások és együttműködések feltérképzése céljából.

Hirdetés

A megállapodás aláírását követően aláhúzta, hogy a két ország a diplomáciai kapcsolatok felvétele óta eltelt hatvan évben sok mérföldkövet elért, és ilyen az is, hogy most aláírásra került a megegyezés egy hatmilliárd forintnyi kötött segélyhitel-programról, amelynek keretében az élelmezésbiztonsági és a mezőgazdasági területen két beruházást hajtanak végre.

Magyar vállalatok korszerűsíteni fogják Ahero régiójának öntözőrendszerét kétmilliárd forint értékben, valamint halászati központot hoznak létre Kabonyoban négymilliárd forint értékben – tájékoztatott.

Közölte, hogy ezek a beruházások a kétoldalú együttműködés szorosabbra vonása mellett a kenyai mezőgazdaság fejlesztéséhez, az élelmiszerbiztonság javításához is nagyban hozzá fognak járulni.

Korábban írtuk

Emlékeztetett rá, hogy Magyarország azon kevés állam közé tartozik, amelyek az alkotmányukba foglalták a GMO-mentességet.

Szijjártó Péter leszögezte, hogy a magyar kormány támogatja a hazai gazdasági szereplők beruházásait Kenyában, amelyek hozzájárulhatnak az ország fejlődéséhez, az életkörülmények javításához.

Magyarország nemcsak szavakban, hanem tettekben is segítséget nyújt Afrikának – fogalmazott a miniszter.

Kifejtette, hogy fontos a jogbiztonság ezen a téren is, ezért hazánk elkötelezett a beruházásvédelmi megállapodásról szóló tárgyalások mielőbbi lezárása mellett.

Üdvözölte az EU-Kenya gazdasági partnerségi megállapodás tavalyi aláírását, és arról számolt be, hogy az idei magyar európai uniós elnökségi félév során mindent meg fognak tenni a hatályba lépés érdekében.

A miniszter végezetül azt hangsúlyozta, hogy a világ ma „a veszélyek és kihívások korában” él, amelyet a klímaválság és az erősödő terrorveszély mellett a háborúk is jellemeznek.

Szavai szerint ezért „stabil pontokra, pillérekre és államokra” van szükség, amelyek a maguk régiójának stabilizációjához is hozzájárulhatnak, és ilyen Kenya is Kelet-Afrikában.

„Elismerjük az ország ezen stabilizáló szerepét, ezért nem csupán nyilatkozatokkal kívánjuk támogatni Kenyát, hanem valódi tettekkel is” – fogalmazott, támogatásáról biztosítva a kétoldalú együttműködés fejlesztését a kölcsönös tiszteletre és előnyökre alapozva.