Magyarország osztozik Dél-Korea fájdalmában
Magyarország osztozik Dél-Korea fájdalmában és mindenben együttműködik vele – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön az MTI-vel.A tárcavezető közleményében kiemelte: megdöbbenéssel értesült a dunai hajókatasztrófáról. „Együtt érzünk a gyászolókkal, a mentést végző szakembereknek pedig sok erőt és kitartást kívánunk” – fogalmazott.
Reggel a Külgazdasági és Külügyminisztériumban (KKM) fogadták Kju Szik Chöt, a Koreai Köztársaság budapesti nagykövetét. A megbeszélésen a nagykövetet tájékoztatták arról, hogy pénteken Szijjártó Péter a baleset helyszínen fogadja Kang Kjung Vha dél-koreai külügyminisztert, majd pedig a KKM-ben folytatják a megbeszélést.
A külügyminiszter hangsúlyozta: „osztozunk dél-koreai barátaink fájdalmában és mindenben együttműködünk velük”. Az illetékes hatóságok mindent megtesznek a túlélők felderítése, a baleset okainak feltárása és a felelősök megtalálása érdekében.
A hatóságok rendelkezésére álló utaslista alapján dél-koreai és magyar állampolgárok érintettek a balesetben – áll a közleményben.
Szerda este legalább heten meghaltak, amikor összeütközött két hajó a Dunán a Margit híd közelében, és az egyik elsüllyedt. A balesetnek hét könnyű sérültje van, kihűléses tünetekkel vitték őket kórházba. Az elsüllyedt hajó fedélzetén 33 dél-koreai turista és kéttagú személyzet tartózkodott.
Aknamentesítő hajó horgonyoz a Margit hídnál
A Magyar Honvédség Dunaújváros elnevezésű aknamentesítő hajója horgonyoz csütörtökön délután a budapesti Margit hídnál, a szerda esti hajóbaleset helyszínén – jelentette az MTI tudósítója a helyszínről.
A hatóságok vélhetően e vízi jármű bázisán kívánják kiépíteni azt a folyami pontont, ami segítheti az elsüllyedt kirándulóhajó kiemelését.
A területen hatósági motorcsónakok cirkálnak.
Az MTI tudósítója azt tapasztalta, hogy a Margit híd Lánchíd felőli járdáját a pesti irányból lezárták a gyalogos forgalom elől egészen a margitszigeti villamosmegállóig.
A helyszínen több dél-koreai tévéstáb követi a mentés eseményeit, illetve jelen van a nemzetközi sajtó is.
Szerda este legalább heten meghaltak, amikor összeütközött két hajó a Dunán a Margit híd közelében, és az egyik elsüllyedt. A balesetnek hét könnyű sérültje van, 19 ember eltűnt.