A gázai eseményekről, a brüsszeli, franciaországi terrortámadásokról, az európai nagyvárosokban zajló tüntetésekről is szó lesz a nemzetbiztonsági bizottság szerdai ülésén – árulta el a Magyar Nemzetnek a parlamenti bizottság elnöke. Sas Zoltán (Jobbik) úgy fogalmazott, nem lenne meglepve, ha az európai terrortámadások és erőszakos demonstrációk miatt hazánkban is emelnék a terrorellenes készültséget.

Hirdetés

– Erre vannak bizonyos szabályok. Amikor az Európai Unió egyes tagállamaiban terrorcselekményeket követnek el, akkor nekünk is vannak kötelmeink. Épp ezért a következő időszakban benne lesz a levegőben, hogy Magyarországon is emelni kell a biztonsági készültséget

– fogalmazott Sas Zoltán, majd azt mondta, ez még csak a pokol kezdete, most nagyon nehéz időszak következik.

– Látható, hogy ezrével tünetnek Nyugat-Európában olyan emberek, akik korábban a Közel-Keleten tüntettek hasonló események alkalmával, ugyanazzal az erőszakos magatartással

– mondta a bizottság elnöke, aki hozzátette, remélhetőleg a nyugat-európai kormányok, akár Németországban, akár Ausztriában rá fognak jönni arra, hogy abban az esetben, ha azok az emberek, akik ott tüntetnek, olyan migrációs háttérrel rendelkeznek, hogy valamilyen nemzetközi oltalom vagy védelem alatt állnak, akkor villámgyorsan kiutasítják őket, hiszen betiltott tüntetéseken erőszakos magatartást tanúsítanak.

A szerdai ülés napirendi pontját a nemzetbiztonsági kérdésekről minden bizottsági tag támogatta, azaz a bizottsági tagokat delegáló Fidesz, KDNP, Jobbik, illetve MSZP között teljes konszenzus volt arra vonatkozóan, hogy a gázai események, az európai nagyvárosokban elkövetett terrorcselekmények, tüntetések nemzetbiztonsági szempontból releváns témák, azok a nemzetközi környezetben napirenden vannak, tehát okot adnak a téma áttárgyalására.

A Magyar Nemzet cikkét ITT olvashatják.

Korábban írtuk