A Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus Magyarországi Ortodox Exarchátusának tájékoztatása szerint a pátriárka délben találkozik Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel, majd délután Erdő Péter bíborossal, esztergom-budapesti érsekkel.

Hirdetés

I. Bartolomaioszt szombat reggel a Sándor-palotában fogadja Áder János köztársasági elnök. Ezt követően a pátriárka ünnepélyes keretek között elhelyezi a három szent főpapról – Nagy Szent Vazulról, Teológus Szent Gergelyről és Aranyszájú Szent Jánosról – elnevezett templom alapkövét az egyetemes patriarchátus magyarországi exarchátusának Múzeum utcai épületében.

Szombaton kora délután Kövér László, az Országgyűlés elnöke ad fogadást I. Bartolomaiosz tiszteletére a Parlamentben. Délután a pátriárka részt vesz a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus keretében tartandó szentmisén a Kossuth téren.

Vasárnap 9 órától a pátriárka a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia templomában vezet liturgiát.

I. Bartolomaiosz látogatása utolsó programjaként részt vesz az eucharisztikus kongresszust lezáró szentmisén, az úgynevezett statio orbison, amelyet Ferenc pápa mutat be a Hősök terén.

Korábban írtuk