Közleményében a közgyűlés aláhúzta, hogy a szerdán elfogadott országjelentés szerint a demokráciát és a jogállamiság magyarországi helyzetét érintő problémák „nagyrészt megoldatlanok maradnak”.

Hirdetés

Közölték: a határozattal Magyarország csatlakozik az Európa Tanács azon tíz tagállamához – Albániához, Örményországhoz, Azerbajdzsánhoz, Bosznia-Hercegovinához, Georgiához, Moldovához, Lengyelországhoz, Szerbiához, Törökországhoz és Ukrajnához -, melyek szintén „teljes körű ellenőrzés” alatt állnak. Az ilyen típusú „ellenőrzés” magában foglalja a PACE illetékes jelentéstevőjének rendszeres látogatását az érintett országban, folyamatos párbeszédet a helyi hatóságokkal, valamint annak időszakos értékelését, hogy az adott tagállam betartja-e az Európa Tanács kötelezettségeit és kötelezettségvállalásait – tájékoztattak.

Határozatában a közgyűlés úgy foglalt állást, hogy Magyarországon a kétharmados többséget igénylő sarkalatos törvények széles körű alkalmazása „súlyosan korlátozza a politikai pluralizmust” mint a demokratikus rendszerek alapját. A közelmúltban elfogadott magyar jogszabályi változások és a választási törvénnyel kapcsolatos problémák azt jelentik, hogy a jelenlegi választási keretek nem biztosítanak egyenlő feltételeket a tisztességes választások megtartásához – írták.

A közgyűlés aggodalmának adott hangot amiatt, hogy Magyarország 2020 óta különleges jogrendet alkalmaz, amely lehetővé teszi a veszélyhelyzet alkalmazását. Az ilyen rendeleteknek „szigorúan szükségesnek, arányosnak és időben korlátozottnak kell lenniük” – fogalmaztak.

Közölték azt is, hogy a közgyűlés tudomásul vette a hatályos magyar törvények múlt hónapban bejelentett 17 módosítását, melyek a demokratikus intézmények működésének javítását, az átláthatóság erősítését és az összeférhetetlenségi szabályok szigorítását célozzák. Ezzel összefüggésben felkérték a magyar hatóságokat, hogy kérjék ki az Európa Tanács illetékes szakértőinek véleményét a változásokról.

Korábban írtuk