A nemzetpolitikai államtitkár úgy fogalmazott: a Covid-járvány után minden remény megvolt az újrakezdésre, de 2022-ben újabb kihívás következett az orosz-ukrán háború kitörésével. A kárpátaljai magyarság csaknem másfél éve azért küzd, hogy fizikai létében megmaradhasson – mondta, kiemelve: ezért gondolták úgy, hogy 2023 a gondoskodó nemzet éve legyen.

Hirdetés

A nehéz időszakban közös gondoskodásra van szükség egymásról – hangsúlyozta, hozzátéve: a támogatások folytonossága és kiszámíthatósága a nehéz körülmények között sem változik. Jelezte: a Nemzeti újrakezdés programról Gondoskodó nemzet programra változtatták az elnevezést.

Ismertette: idén is 2 pályázati felhívást hirdetnek meg, az egyik, a Gondoskodó nemzet program I.-ben 1,5 milliárd forintos keretből a szervezetek működését, fejlesztéseik és eszközbeszerzéseik megvalósítását támogatják. A kérhető támogatás 300 ezer forinttól ötmillió forintig terjed.

A Gondoskodó nemzet program II. részeként 500 millió forintos keretből a szervezetek programjaikhoz és rendezvényeik megvalósításához kérhetnek támogatást. Ebben az esetben 300 ezer forinttól egymillió forintig nyújtanak segítséget. A forrás mindkét esetben vissza nem térítendő támogatás – hangsúlyozta.

A pályázati felhívások oktatási, kulturális, egyházi, sport-, ifjúsági, cserkész- és közösségi, valamint diaszpóra-alprogramokra különülnek el. Az ukrajnai, Kárpátalján kívüli magyar szervezetek utóbbira is pályázhatnak – közölte.

A pályázatokat május 4-től június 5-én 14.00 óráig lehet benyújtani elektronikus formában a Nemzetpolitikai informatikai rendszer online felületén (Nir.bgazrt.hu). A megvalósítási időszak 2023. január 1-december 31. – mondta.

A pályázati felhívás elérhető a kulhonimagyarok.hu/kategoria/palyazatok és a bgazrt.hu oldalakon.

Potápi Árpád János hangsúlyozta, számítanak a nemzet minden tagjára, és a nemzet minden tagja is számíthat a magyar kormányra. Reményének adott hangot, hogy segíthetik a magyar közösségek életét, szervezettségét, és a mostani nehéz időszakban lehetőséget teremtenek arra, hogy a magyar közösségek megerősödve talpon maradjanak a Kárpát-medencében és a diaszpórában is.

Korábban írtuk