Ismert: még január végén került sor a nemzetek Európája-koncepciót támogató jobboldali pártok madridi csúcstalálkozójára, ahol a konzervatív vezetők – Orbán Viktor mellett Mateusz Morawiecki, Marine le Pen, valamint más, osztrák, észt, flamand, olasz, litván és bolgár politkusok – egy olyan közös nyilatkozatot írtak alá, melyben leszögezték: szembeszállnak az európai történelemtől idegen, „demográfiai öngyilkossághoz” és a társadalom átalakításához vezető politikai áramlatokkal.

Hirdetés

A csúccsal kapcsolatban többen is terjeszteni kezdték azt a híresztelést, miszerint a magyarellenes román formáció, az AUR is részt vett rajta.

Az egyik első fake news-terjesztő épp Márki-Zay volt.

Csakhogy a valóság – amint azt Jorge Buxadé EP-képviselő, a házigazda VOX tagja Twitteren írta – az egyedüli román delegáció a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt volt, az AUR nem volt meghívva és nem írta alá a deklarációt.

Korábban írtuk

Legutóbb pénteken, a gyulai fórumán jelentette ki a baloldal miniszterelnök-jelöltje, hogy „most egy fasiszta pártállamot épít Orbán Viktor. Azokkal szövetkezik, az AUR nevű párttal, akiknek a legfőbb programjuk az, hogy ki a magyarokkal Romániából”.

Külön pikantériát adott mindennek, hogy ezt a fake newst egy olyan, a román-magyar határon fekvő városban sikerült megismételnie,ahol számottevő román kisebbség is él.

A további részletekről IDE KATTINTVA a Mandiner honlapján olvashatnak.

https://www.facebook.com/watch/?ref=external&v=4541282089334669