Hirdetés

Szokásos vasárnap esti Facebookos élő bejelentkezése helyett Márki-Zay Péter most az általa meleg kommunistának titulált Gulyás Márton Partizán című műsorában beszélt, kezdi beszámolóját a Magyar Nemzet.

Gulyás az orosz–ukrán konfliktusról is kérdezte a baloldal miniszterelnök-jelöltjét, amelyre Márki-Zay kifejtette, tart attól, hogy kirobbanhat a háború Ukrajna és Oroszország között, majd arról értekezett: ő akár magyar katonákat is küldene Ukrajnába, ha a NATO úgy döntene.

Kérdésre azt is kijelentette, támogatná Ukrajna felvételét a NATO-ba. Márki Zay szerint a szivárványkoalíció rendelkezik szakpolitikai elképzelésekkel is, de konkrét számokkal nem tudott előállni, mert állítása szerint jelenleg is vitatkoznak bizonyos kérdéseken. Mint részletezte: a számokkal a baloldalon az a Surányi György foglalkozik, akire korábban Gyurcsány azt mondta: mikor számolni kell, akkor elfogy a tudomány nála. Az infláció letörése kapcsán Márki-Zay kijelentette, hatalomra kerülésük esetén Surányi elképzelései alapján leállítanák a nagy kormányzati beruházásokat, s emiatt csupán egy százalék körüli GDP-növekedéssel számolnának a következő évben.

A műsorban szóba került a közös lista is, amely még mindig nincs kész, a törvényi határidő – február 26-a – pedig vészesen közeleg. Márki-Zay kérdésre elmondta: nem érez személyes felelősséget abban, hogy még nem áll készen az ellenzék közös listája – pedig azt legkésőbb januárra ígérték. Márki-Zay elmondta: még ma este is dolgozni fog ezen, a stúdióból is egy ilyen témájú megbeszélésre fog menni. „Én mindent, amit lehetett, megtettem. A bármilyen jogos kéréseimet is elengedtem” – tette hozzá. „Egyedül a három romához ragaszkodtam, az nincs még leütve, de úgy gondolom, meglesz” – tájékoztatott Márki-Zay.

Korábban írtuk

Márki-Zay azt is elmondta: támogatná Ukrajna felvételét a NATO-ba, és szerinte Magyarországnak olyan hűségesnek kellene lennie a NATO-hoz, mint amennyire a románok, emelte ki a Mandiner.

Márki-Zay az életét tenné rá, hogy megnyerik a választást

„Ma este Gulyás Márton zárókérdése az volt, hogy én mit tennék fel arra, hogy április 3-án megnyerjük a választást. Azt válaszoltam, hogy az életemet”– hangoztatta a baloldal közös jelöltje Facebook-oldalán.