Fotó: MTI/Bodnár Boglárka
Kis-Simon Gábor, a VivaPalazzo Zrt. vezérigazgató-helyettese, Török Szabolcs, a Székesfehérvári Tankerületi Központ igazgatója, Péterffy Balázs, a Klebelsberg Központ szakmai elnökhelyettese, Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár, Törő Gábor, a térség fideszes országgyűlési képviselője, Kajos Péterné iskolaigazgató és Fenyves Péter polgármester (b-j) a móri Radnóti Miklós Általános Iskola felújított épületének átadásán 2023. május 30-án

Maruzsa Zoltán elmondta, hogy a magyar köznevelés 11 935 helyszínen zajlik, és 1,5 millió óvodást és tanulót szolgál ki. Hozzátette: éppen 10 éve vette át az állam e hatalmas intézményrendszert, és lépésről lépésre haladnak előre, mert nemcsak karbantartani, hanem fejleszteni is szükséges az épületeket, hiszen ez jogos és alapvető elvárás a társadalom részéről.

Hirdetés

Az államtitkár megjegyezte, hogy 2018 és 2022 között 4576 köznevelési beruházás valósult meg országszerte, vagyis a teljes infrastruktúra 40 százalékát érintette valamilyen jelentősebb felújítás vagy bővítés. Közölte, 110 olyan projekt volt, amely járási, oktatási szempontból központi szerepet betöltő iskolákat érintett, ilyen volt a móri és fehérvárcsurgói beruházás.

Török Szabolcs, a Székesfehérvári Tankerületi Központ igazgatója elmondta, hogy a tankerület eddigi legnagyobb pályázata ért a végére, hiszen a móri és a fehérvárcsurgói iskola fejlesztése egy pályázaton belül valósult meg 2,051 milliárd forintból.

Törő Gábor (Fidesz) országgyűlési képviselő közölte, hogy első körben egymilliárd forint uniós forrást nyertek el, de a többszöri közbeszerzési eljárás végére kiderült, hogy a kétszeresére van szükség. Végül a kormány kipótolta az eredeti összeget, így nem volt akadálya a megvalósításnak – tette hozzá.

Korábban írtuk

A képviselő rámutatott, hogy Mórnak, járási központként fontos az erős ipar, de az oktatás legalább ennyire fontos, amit bizonyít, hogy egy kivételével valamennyi helyi óvodát és iskolát sikerült felújítani. Egyedül a Dr. Zimmermann Ágoston Általános Iskola van hátra, de ott is félmilliárdos fejlesztés kezdődik hamarosan – mondta.

Fenyves Péter (Fidesz-KDNP) polgármester szerint az ország fejlődése szempontjából apró lépés, a város életében „hatalmas szökkenés” az iskola új épületszárnya, amellyel az intézmény régi álma vált valóra.

Kajos Péterné igazgató párhuzamot vont a régi és az új épületszárny között, hiszen a „régi Radnóti” az átadásakor, több mint 100 éve a kor egyik legmodernebb épülete volt, az „új Radnóti” pedig a jelenkor legmodernebbje.

A sajtóanyag szerint a móri Radnóti Miklós Általános Iskolában új tornaterem épült öltözőkkel és vizesblokkal, 100 fő befogadására alkalmas előadótermet alakítottak ki, szaktantermek létesültek, valamint új könyvtár és új tanári szoba jött létre. A fehérvárcsurgói Károlyi József Tagiskolában nyelvi labort és természettudományos szaktantermet alakítottak ki, emellett öt tanterem megújult, illetve az épület teljes homlokzati és tetőszigetelést kapott, a nyílászárókat cserélték és a fűtést korszerűsítették.