Hirdetés

Maruzsa Zoltán emlékeztetett arra, hogy a járványügyi veszélyhelyzetre tekintettel a vizsgákat – néhány kivételtől eltekintve – írásban szervezik, május 3. és 25. között 1159 helyszínen várhatóan 112 000 diák ad számot tudásáról „a tavaly bevált egészségvédelmi óvintézkedések mellett”.

A nem teljes körű felmérés szerint a részvétel szinte százszázalékos a vizsgákon, pontos adatok akkor lesznek, ha az intézmények a javítást követően az adatbázisban rögzítik az eredményeket – jelezte.

Kiemelte, hogy túl vannak „a legtöbb érettségizőt megmozgató vizsganapokon”. Pénteken német nyelvből középszinten több mint 12 ezren, emelt szinten több mint 3 ezren érettségizhetnek.

Maruzsa Zoltán köszönetet mondott a lebonyolításban szerepet vállaló kollégáinak és az érettségizőknek a vizsgákon mutatott felelős, fegyelmezett hozzáállásért. Kijelentette: ennek alapján biztos abban, hogy miként tavaly, úgy az idén sem alakulnak ki fertőző gócok.

„Szépen haladunk, lassan minket is vár egy sör egy teraszon” – fogalmazott.

Korábban írtuk

Az államtitkár utalt arra, hogy az óvodákban és az általános iskolák alsó tagozatán április 19-én ért véget a digitális munkarend.

Az intézmények nyitása fokozatosan és óvatosan történt, ennek is köszönhetően igen alacsony a járványügyi intézkedéssel érintett óvodák és iskolák száma, ahol csak szórványosan egy-egy osztályra, csoportra nézve kellett eljárni.

Az óvodákban ezen a héten 75, az iskolákban 86 százalékos volt a gyermekek átlagos részvételi aránya, de ez az arány sohasem százszázalékos, ilyen változékony tavaszi időben az óvodások 10, az iskolások 6-7 százaléka egyébként is hiányozni szokott – mutatott rá.

Maruzsa Zoltán hangsúlyozta, hogy hétfőtől az általános iskolák felső tagozatos diákjai és a középiskolások visszatérnek a jelenléti oktatáshoz, erre az intézmények felkészültek.

„Az a meggyőződésem, hogy a tanévből hátra lévő öt teljes hét hagyományos jelenléti oktatási környezetben nagyon fontos a tanév sikeres és eredményes lezárása érdekében” – mondta. Úgy vélte: van mit pótolni a tanulás, de különösen a nevelés, a közösségépítés, a felzárkóztatás és a tehetséggondozás területén.

„Mivel ezt kívánja a gyerekek érdeke, elemi érdekünk, hogy a leghatékonyabban használjuk ki ezt a néhány hetet” – hangoztatta.

Az államtitkár felhívta a figyelmet ugyanakkor arra, hogy a járvány még nem ért véget, a minisztérium levélben fordult az intézményvezetőkhöz, hogy rugalmasan kezeljék a visszatérő évfolyamokban tanulók hiányzásait, éppúgy, mint az alsóbb évfolyamok esetében.

„Ha egy tanulónak a tanév során több mint 250 óra hiányzása összejön és a jegyei alapján a tanév végén nem értékelhető a munkája, akkor osztályozó vizsgával legyen módja a tantárgy és ezáltal a tanév sikeres lezárására” – mondta.

Maruzsa Zoltán a főiskolákról és az egyetemekről azt mondta, hétfőtől új szabályozás lép életbe, a rektor dönt a vizsgák rendjéről és arról, hogyan folytatódjon a gyakorlati képzés, „természetesen a védelmi intézkedések szigorú betartása mellett”.

Az államtitkár kitért arra is, hogy tanulmányi kirándulások június 15-éig csak osztályonként és egynapos vagy többször egynapos formában, ottalvás nélkül szervezhetők. „Ha egy osztály ilyen tanulmányi kirándulást tesz, abban nem látunk kockázatot, hiszen tanulói a többi napon is együtt vannak az iskolában” – közölte.

Maruzsa Zoltán beszámolt arról, hogy a kormány később hoz döntéseket a tanévzárás utáni iskolai programokról, nyári táborokról.

„Az iskolákban az érettségi előtt nem tartottuk jó ötletnek, de május 25. után pótolhatók az esetleges ballagási ünnepségek, megszervezhetők a tanévzáró ünnepségek” – jelezte az államtitkár, hozzátéve, hogy erről hamarosan kormányrendelet jelenik meg, amely rögzíti a betartandó szabályokat.

Szólt arról, következetesen azt az álláspontot képviselték az elmúlt hónapokban, hogy ha az iskolák visszatérnek a jelenléti munkarendre, megtartják a nyelvi méréseket, kompetenciaméréseket, hiszen ezeket osztályonként írják, „járványügyi kockázatuk nincs”.

Ha egy osztály karanténban van a mérés időpontjában, akkor a mérést a tanév későbbi időpontjában pótolják – fűzte hozzá.

Maruzsa Zoltán végül arra kérte a 16-18 év közöttieket, éljenek a védőoltás lehetőségével, péntek éjfélig regisztráljanak a vakcinainfo.gov.hu oldalon.

Szavai szerint az oltás a nyárra is hasznos lehet, az érintettek védettsége és szabadsága miatt is nagyon fontos. „Ne feledjétek: no vakcina, no party” – szólt a fiatalokhoz az államtitkár.