Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Hirdetés

„A varsói csúcstalálkozó előtt egy régi baráttal, Mateusz Morawieckivel találkoztam. A lengyel-magyar barátság nemcsak egy történelmi szlogen, hanem jelen idejű valóság. Bízunk benne, hogy a háborúnak mihamarabb vége lesz, de abban biztosak vagyunk, hogy a lengyel-magyar barátság örökké tart” – hangsúlyozta szerdai Facebook-bejegyzésében Novák Katalin.

A találkozón Mateusz Morawiecki elmondta, hogy Európának a háború mellett gazdasági kihívásokkal is szembe kell néznie. Hozzátette, hogy a magyar köztársasági elnökkel az orosz-ukrán háborúról, a gazdasági kihívásokról, az energiaválságról és az inflációról is beszéltek. Mint mondta, „örülök, hogy magyar barátaink megértik a közeljövőben ránk váró fenyegetések nagyságát”.

A magyar köztársasági elnök szerdán találkozott Konrad Krajewski lengyel bíborossal, majd az 1981-ben elhunyt Stefan Wyszynski lengyel bíboros sírjánál rótta le tiszteletét.

Novák Katalin ezt követően a B9 csúcstalálkozón szólal fel, amelyen Joe Biden amerikai elnök és Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára is részt vesz.

Korábban írtuk