Mintha ott sem lettek volna: Gyurcsány Ferenc és Karácsony Gergely után Lukácsi Katalin is azt állítja, hogy nem tudott a Márki-Zay Péter vezette Mindenki Magyarországa Mozgalomnak (MMM) nyújtott külföldi kampánypénzekről – írja a Magyar Nemzet. Az MMM korábbi alelnöke állítja ugyanakkor, hogy a korrupcióellenes harcot zászlajára tűző Márki-Zaynak kétszer annyira kellene ügyelnie az elszámolásra és az átláthatóságra, mint másoknak.

Hirdetés

– Április 3-a óta háttérbe vonultam, így kevés tudomásom van arról, hogy azóta mi történt a Mindenki Magyarországa Mozgalomban – mondta a Magyar Nemzetnek Lukácsi Katalin, a szervezet korábbi alelnöke. Ismert: Márki-Zay Péter nemrég maga ismerte el, hogy júniusban, tehát jóval az országgyűlési választások után is támogatást kapott az általa alapított MMM az Egyesült Államokból. Mint a baloldal korábbi közös miniszterelnök-jelöltje elmondta, ennek a segítségével tudták kifizetni „a kampány utolsó számláit”.

Lukácsi Katalin a lapnak hangoztatta: már április 3-a előtt sem vett részt aktívan az MMM vezetésében, hanem inkább a „terepmunkára” koncentrált a kampányban. Mindezt azzal indokolta, hogy a mozgalom szervezeti kultúrája „hagyott kívánnivalót maga után”, Márki-Zay ugyanis nem igazán vonta be az elnökséget a munkába.

Elmondása szerint neki csak a belföldön, elsősorban a különböző kampányrendezvényeken, a többi baloldali párttal közösen gyűjtött adományokról volt tudomása, amelyekről mindig tájékoztatták a nyilvánosságot. Az MMM volt alelnöke állította ugyanakkor, hogy a korrupcióellenes harcot zászlajára tűző Márki-Zay Péternek kétszer annyira kellene ügyelnie az elszámolásra és az átláthatóságra, mint másoknak.

A hétvégén Gyurcsány Ferenc is azt állította a Hír TV-nek, hogy nincsen tudomása a Márki-Zay Péter mozgalmának utalt külföldi kampánytámogatásokról, így azokat pártja sem használta. A bukott miniszterelnök hangoztatta, hogy a DK el tud számolni a kampánypénzekkel az Állami Számvevőszéknek. Gyurcsányhoz hasonlóan később Karácsony Gergely is azt közölte a Hír TV-vel, hogy nem tudott az MMM-hez érkező amerikai pénzekről.– Azt tudom, ami a nyilvánosságban ezzel kapcsolatban megjelent, amit a miniszterelnök-jelölt úr mondott, illetve az Action For Democracy hivatalos közleményét ismerem ezzel kapcsolatosan. Nem tudok se többet, se kevesebbet ennél – állította a főpolgármester.

A teljes cikk elolvasható a Magyar Nemzet oldalán, IDE kattintva!

Korábban írtuk