Bár a szélsőbaloldali antifa aktivista a házkutatást követően öngyilkosságot követett el, a nyomozás még tart a laptopján talált hetvenezer gyomorforgató pedofil fotó miatt – tudta meg a Magyar Nemzet. Lapértesülések szerint az aktivista azután akasztotta fel magát Biatorbágy mellett, egy elhagyott laktanya erdős részén, hogy a rendőrség meg akarta gyanúsítani.

Hirdetés

A férfi a februári budapesti utcai embervadászatot végrehajtó Antifa magyar aktivistája volt. A rendőrök az utcai támadásokkal összefüggésben folytatott nyomozás során a férfi élettársa lakásán találták meg a laptopját, rajta felvételekkel. Köztük háromszáz olyannal, amin 12 év alatti – nemegyszer 2-3 éves – gyerek bestiális szexuális zaklatása volt látható.

A férfi részt vett a magyarországi embervadászat megszervezésében

A Metropol derítette ki, hogy a férfi – akinek párja a párbeszédes Jámbor András közvetlen munkatársa a szintén szélsőbaloldali Szikra Mozgalomban – abban az innsbrucki kávézóban dolgozott, amit az osztrák belügyi szervek az osztrák–német Antifa-aktivisták gyülekezőhelyeként tartanak számon. A közösségi médiában fellelhető nyomok szerint a férfi részt vett a magyarországi embervadászat megszervezésében.

Mint azt a Magyar Nemzet megtudta, a nyomozást egyelőre nem zárják le, mint ahogy az az elkövető elhalálozása esetén történik, hanem megpróbálják kideríteni a gyermekről készült pornográf anyagok eredetét, hogy honnan töltötte le azokat az elkövető, részt vett-e a felvételek készítésében, kereskedett-e velük, hozzáférhetővé tette vagy sem másoknak, illetve, hogy volt-e bűntársa.

A hatályos büntető törvénykönyv szerint, aki 18. életévét be nem töltött személyről vagy személyekről pornográf felvételt megszerez vagy tart, bűntett miatt három évig, aki készít, kínál, átad vagy hozzáférhetővé tesz, egy évtől öt évig, aki forgalomba hoz, azzal kereskedik, illetve ilyen felvételt a nagy nyilvánosság számára hozzáférhetővé tesz, két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Az Országos Bírósági Hivatal adatai szerint 2015 és 2019 között folyamatosan emelkedett a gyermekpornográfia miatt jogerősen elítéltek száma, 46-ról 85-re, ám jelentős részük csak felfüggesztett szabadságvesztést kapott: 2015-ben 40, 2019-ben 68 fő.

Öt bűnözőt keresnek

A magyar hatóságok jelenleg hét elfogatóparancs alapján öt bűnözőt keresnek, három magyart és egy-egy szerbet, illetve ukránt. A három magyart már jogerősen végrehajtandó szabadságvesztésre ítélték, de megszöktek a börtön elől. A Gyulai Törvényszék bírója 2018. augusztus 1-je óta körözteti belföldi elfogatóparanccsal az 55 éves tatabányai Szimornyi Zoltánt, aki ellen idén február 20-án egyszerre adták ki az európai és a nemzetközi elfogatóparancsot is.

A Székesfehérvári Törvényszék bírói két magyar bűnözőt kerestetnek gyermekpornográfia miatt. A 27 éves dunaújvárosi születésű, ám Bátonyterenyén élt Kiss Tibort 2022. november 11-e óta, a 21 éves székesfehérvári Hegyi Dávidot idén április 18-tól köröztetik. A kapuvári rendőrkapitányság idén május 25-től keresi a szerbiai 27 éves Daniel Jevtecet.

A Nemzeti Nyomozó Iroda kiberbűnözés elleni főosztálya június 20-a óta körözi a 34 éves ukrán Sztanyislav Druckijt.

Ő saját felhasználónévvel és születési idővel regisztrált, s Google-felhasználóként gyermekek szexuális kizsákmányolását ábrázoló felvételeket töltött fel Google Drive-tárhelyére, amelyet a szolgáltató tavaly júliusban és augusztusban észlelt.

A feltöltéseket magyarországi IP-címekről, saját magyar mobiltelefonszámhoz tartozó mobilinternetről végezte. A 463 felvétel közül 382 darab 12 év alatti, 81 darab 18 év alatti sértettet ábrázol pornográf módon.

A Magyar Nemzet cikkét ITT olvashatják.

Korábban írtuk