– Az MSZMP nómenklatúrájának tagjai ma is idegenkednek egy komoly nemzetpolitikától, ami párját ritkítja a térségben. Az összes kelet-európai posztkommunista garnitúra nemzeti politikát folytat, kivéve a magyar baloldal. Mire vezethető ez vissza?

– A rendszerváltás előtt Magyarországon kialakult egy értelmiségi réteg, amelynek tagjai járták Erdélyt, a Felvidéket s a Délvidéket. Én is közéjük tartoztam. Mit tettek ezzel szemben a mai MSZP-sek és SZDSZ-esek? Természetesen akadtak a baloldalon is olyan emberek, akik szívükön viselték elszakított nemzettársaink sorsát, de ők törpe kisebbségben voltak. Ugyanakkor a Kádár-rendszer politikai rendőrsége a magyar állampolgárok szigorúan titkos adatait átadta a testvéri szocialista országok politikai rendőrségének az ottani magyarok elleni akciókhoz. Ez egyértelműen bebizonyosodott, ugyanis megannyi iratba betekinthettünk az elmúlt évtizedben. Duray Miklós meghurcolása és pere kapcsán rólam is kiszolgáltattak adatokat a csehszlovák hatóságoknak, hiszen én készítettem Durayék első nyomdáját, és szoros kapcsolatban álltam a Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottságával. Tehát a Kádár-rendszer segítséget nyújtott a határon túli magyarok elleni akciókhoz. Nos, innen indultunk, kedves szocialista barátaim! Akik a parlamentben az MSZP soraiban ülnek, azok jórészt a pártapparátus tagjai voltak akkoriban, amikor Duray Miklóst elítélték.

– Ön szegedi, így a délvidéki magyarokkal rendszeres kapcsolatban áll. Mit tapasztal, milyen a hangulatuk pár héttel a vízumkényszer bevezetése előtt?

– Jelenleg Szerbia-Montenegróban egyedül a magyaroknak nincsen kettős állampolgársága. Még az ősellenség horvátok is élhetnek kettős állampolgárként Szerbiában. Mint ismeretes, Vajdaság tartományban több ezer horvát nemzetiségű személy él, akik a szerb-montenegrói mellett horvát állampolgársággal is rendelkeznek. A világ legtermészetesebb dolga, hogy ezeknek az embereknek ott lapul a zsebében a horvát útlevél. Ezt a szerbek a magyarok esetében is természetesnek tartanák. S nem emlékszem arra, hogy a horvát, a román, a szlovák miniszterelnök vagy külügyminiszter elzárkózott volna attól, hogy a Szerbiában élő nemzettestvéreik megkapják az anyaországi állampolgárságot. Elérkezett az idő, hogy a magyarországi baloldal a nemzetféltést, a hazaszeretetet és a nemzettársak iránti felelősséget megtanulja a román vagy éppen a szlovák politikusoktól, függetlenül attól, hogy azok jobb- vagy baloldaliak. Azt javaslom tehát Medgyessy Péternek, hogy ne csak vadászgatni járjon a román miniszterelnökkel, hanem beszélgessen is vele ezekről a kérdésekről. Ha a magyar kormányfő legalább annyira védi majd a határon túli magyarokat, mint a román miniszterelnök a kisebbségben élő románokat, akkor nagyon elégedett leszek. Ugyan meg nem bocsátom a D-209-et, de legalább egy időre elfelejtem.

– A kettős állampolgárság érdekében képviselő úr elsőként, már június derekán felszólalt a Magyar Országgyűlésben, de ez elsikkadt, mert a magyar média mindent fontosabbnak tart a határon túli magyarok ügyénél.

– Valóban, a státustörvény vitájakor, felszólalásom és a többi ellenzéki felszólalás alatt a szocialista padsorok üresen kongtak, és egyetlen újságíró sem volt jelen. Azt ajánlottam baloldali barátainknak, hogy menjenek el a bukaresti parlamentbe, amikor a határon túli románok ügyéről tárgyalnak. Nézzék meg, hány újságíró, érdekvédő és képviselő foglal helyet az ülésteremben, és hallgassák meg, van-e negatív hangvételű felszólalás. Ám éppenséggel Belgrádba, Pozsonyba vagy Zágrábba is elutazhatnának a jeles magyarországi baloldaliak, és hasonlót tapasztalnának, mint a román fővárosban. Szégyen, hogy csupán mi lógunk ki a sorból. Szégyen, hogy pár hét múlva a Szegedtől néhány kilométerre délre fekvő Horgosról csak pénzért jöhet át a határon egy olyan magyar ember, aki a lábát a magyar hadseregben szolgálva vesztette el – ő úgy gondolta, úgy tudta, a magyar érdekekért. Ennek az embernek be kell mennie Szabadkára vagy ki tudja, hová a vízumért. Úgy néz ki, hogy ennek az embernek és a többi délvidéki, sőt kárpátaljai magyarnak pénzért jogot kell szereznie, hogy Magyarországra jöjjön. Vajon van olyan amerikai vagy spanyol, akinek venni kell a jogot, hogy hazautazhasson az anyaországába? Vagy létezik olyan izraeli vagy zsidó ember, akinek pénzért kell szereznie jogot, hogy Izraelbe menjen? Ha a délvidékieknek és a kárpátaljaiaknak vennie kell majd e jogot, akkor az a magyar nemzet legnagyobb szégyene lesz.

– Mit szól ahhoz a Külügyminisztériumból származó hírhez, miszerint a kárpátaljai magyarok 10 euróért kapnának vízumot mintegy 90 napra?

– Tíz euró első hallásra nem tűnik soknak, de azt ajánlom, hogy a Külügyminisztérium prominensei menjenek ki mondjuk Rahóra. Nézzenek körül, hogy 10 euró mit jelent Kárpátalján! Ha a határon túli magyaroknak csupán 10 fillérbe kerülne a vízum, az is szégyen lenne. Ez elsősorban nem anyagi, hanem morális és nemzeti kérdés. Az édesanyám sem kéri a kapuban a 10 fillért vagy a 100 forintot, hogy beléphessek a házba. Aki ezt megteszi, nem tudja, hogy mi a nemzet, a hazaszeretet, a nemzeti érzés és a szolidaritás. A szocialisták és a balliberálisok úton-útfélen hangoztatják, hogy a szolidaritás a legszebb emberi tulajdonság. Nap mint nap sulykolják, hogy el kell fogadni a másságot. A magyar liberális társadalom joggal vállal szolidaritást az elesettekkel, azokkal az emberekkel, akik nem tudnak saját erőből egzisztenciát teremteni. Mindemellett a liberálisok örömmel mennek a másság fesztiváljaira. Számukra fontosabb a Budapest Parádé, mint az újvidéki, a zentai, a csíki vagy a beregszászi magyarok problémája. Ez az ő dolguk. A mi dolgunk meg az, hogy felhívjuk erre a figyelmet. Ha a liberálisok komolyan gondolják a szolidaritást a másságukat vagy a marihuánát nyíltan vállaló emberekkel, akkor arra kérem őket, hogy legalább ennyire legyenek szolidárisak a határon túli magyarokkal is. Hogy a Medgyessy-kormány megfosztotta a lényegétől a státustörvényt, az már önmagában botrányos. A délvidéki magyarok azt mondták, hogy ha még ezt a keveset is elveszik tőlük, akkor ideje feketén-fehéren nyilatkozni. Mindenkinek színt kell vallani! Vannak a baloldalon, akik értik ezt a problémát. A szegedi Újhelyi István, az MSZP elnökségének tagja a minap azt nyilatkozta, hogy a szocialisták támogatják a kettős állampolgárságot. Nem kell ezen csodálkozni, hiszen azok az emberek, akik a határ mentén nőttek fel, látják, hogy ez a valódi megoldás. Felhozhatom példának az észak-bácskai kötődésű Tabajdi Csabát vagy éppen Szeged város polgármesterét, Botka László szocialista országgyűlési képviselőt is. Szent-Iványi István szintén támogathatónak tartja a délvidékiek igényét. Ôk értik a problémát. Medgyessy Péter, Kovács László és Bársony András nem fogták fel, miről is van szó. Aztán látták, hogy a Délvidéken példás egyetértés alakult ki. Eddig nem volt rá példa, hogy az összes magyar párt és szervezet összefogjon. Kasza József és Ágoston András egységesen lép fel, sőt ez ügyben hallatják a hangjukat az erdélyiek, a kárpátaljaiak, a felvidékiek, még a muravidéki és a horvátországi magyarok is. A délvidékiek és a többiek csupán azt szeretnék, hogy továbbra is szabadon utazhassanak, és elismerjék a magyarságukat. Nem akarnak ők nyugdíjat, szociális ellátást meg egyebeket. Felháborító, amikor Kovács László közli, hogy ez költségvetési kérdés.

– Egyébként is, ha a Magyarországon munkát vállaló határon túli magyar embereknek esetleg szükségük van szociális vagy egészségügyi ellátásra, akkor az megoldható egy olyan alapból, amely az ő adójukból származik.

– Aki Magyarországon munkát vállal, attól eleve le kell vonni a munkaadónak különböző járulékokat. De nem is ez a lényeg. Fordítsuk meg az egészet! Kovács úr azt mondta, hogy nincs erre költségvetési pénz, és különben is, sok délvidéki magyar átjönne Magyarországra. Ajánlom Kovács Lászlónak, hogy álruhában, mint Mátyás király menjen el a délvidéki könyvtárakba, közösségi házakba, kocsmákba. Meggyőződhet arról, hogy a délvidéki magyarok – köztük azok is, akik visszatértek a délszláv háborúk után – akkor jönnek át végleg Magyarországra, ha fal épül a két ország között, vagyis akkor, ha nem biztosítunk nekik ingyenes vízumot, illetve kettős állampolgárságot. Ha bizonytalanságban tartjuk őket, akkor fogják a családot, átjönnek, és a magyar állampolgárságot itt kérik a jelenlegi jogszabályok szerint. Ha megkapják a magyar állampolgárságot, akkor otthon maradnak, hiszen bármikor jöhetnek. Azok a délvidéki magyarok, akik a ’90-es évek borzalmai közepette otthon maradtak, vagy azok, akik mindezek elmúltával hazatértek, nem települnek át vagy jönnek vissza Magyarországra csak azért, mert megkapják a magyar állampolgárságot. Kovács úr azt is állítja, hogy az állampolgárság megadása terheket ró az országra. Ez nem igaz. Ha a biztonságot jelentő magyar útlevél birtokában a délvidéki magyarok a szülőföldön maradnak, akkor katalizátorai lehetnek a magyar-szerb gazdasági kapcsolatoknak. Szerbia-Montenegró nagy léptekkel zárkózik fel Európához. A délvidéki magyarok ismerik a szerb nyelvet és az ottani viszonyokat, és természetesen feltalálják magukat Magyarországon is. Ezek az emberek összekapcsolhatják Magyarországot Szerbiával gazdasági, kereskedelmi és kulturális értelemben. Mindebből Magyarország csak profitálhat. Ha viszont falat emelünk előttük, akkor ez a lehetőség is elszáll. Erdélyben sokáig nagyon olcsón lehetett ingatlanokat, gyárakat, üzemeket vásárolni, de a magyar kormányok nem léptek. Itt van egy újabb hatalmas lehetőség. A délvidéki magyarokat helyzetbe hozva nagyon nagyot lehetne előrelépni úgy, hogy mindenki jól jár. A külügyminiszter nem érti, miképpen lehet kollektív módon állampolgárságot adni. Ilyen probléma pedig nincs. A délvidéki magyarok az állampolgárságot nem kollektíven kapnák meg, hiszen nem is tudjuk pontosan – utca, házszám stb. alapján -, hogy kik ők s hányan vannak. Állampolgárságot nyilván az kap, aki kitölt egy kérdőívet vagy kérőlapot. Ugyanez a helyzet a magyarigazolvánnyal. Sőt! Senki sem kapja meg születése pillanatában a magyar útlevelet, ehhez ugye ki kell tölteni egy útlevélkérő lapot. Nem értem tehát, hogy Kovács László, Bársony András, Tóth András miről beszél.

– A legnagyobb gondjuk valószínűleg a szavazati jog.

– Ez a kormánykoalíció sok mindentől fél. Van is mitől, mert ha így folytatják a kormányzást, akkor elküldik őket a választók, nincs szükség a határon túli magyarok szavazatára. Jelenleg a határon túli magyarok érthető módon nem akarják kihegyezni ezt a kérdést, hiszen az SZDSZ és az MSZP retteg attól, hogy a szomszédos országokban élő nemzettársaink beleszólnak a magyar belpolitikába. Ám erről most szó sincs. A lényeg a magyar állampolgárság és a magyar útlevél, amivel szabadon lehet mozogni. A szavazati jog tehát másodlagos kérdés. Most nincs itt az ideje a jogászkodásnak, mondom ezt úgy, hogy a jogot – magától értetődően – fontos területnek tartom. Először a magyar nemzet stratégiai kérdéseiről kell döntenie a magyar Országgyűlésnek. Kitől is kaptuk tálcán a kettős állampolgárság ajánlatát? A szerb miniszterelnöktől, akinek az országa Trianonban nyertesként területeket kapott Magyarországtól. Akárhogy is szépítjük, Magyarország körül még mindig egy trianoni gyűrű van. Ha ezt a trianoni gyűrűt akár csak egy helyen is át tudjuk ütni – és most át tudnánk, mert maga a szerb miniszterelnök nyitott -, akkor a dominóelv érvényesülne. A délvidéki példa reményt adhat az erdélyi és a kárpátaljai magyaroknak is. A magyar politikának nem azt kellene mérlegelnie egy döntés előtt, hogy mit szól ez vagy az a szomszéd, hanem azt, hogy melyek a magyar nemzet jogos igényei.

– A kormány számára azonban továbbra is fontosabb a szomszédok véleménye, mint a határon túli magyarok jövője. A Medgyessy-kormány a román posztkommunista vezetéssel ápolja a legszívélyesebb viszonyt, s ezt jelesebbnél jelesebb eseményekkel demonstrálja…

– Valóban, mostanság egy román időszakot élünk, Medgyessy és Nastase barátságának jegyében. Bár úgy látom, hogy román miniszterelnök inkább Orbán Viktortól tanul, hiszen a román státustörvényt magyar mintára kívánja kidolgoztatni, s feltételezem, nem a kiherélt, hanem az eredeti jogszabály alapján. Nem tudom, Medgyessy Péter milyen sz. t.. tiszt volt, de ismerve az sz. t.. tiszti kiképzések anyagát, azt kell mondjam, hogy már azt a tananyagot is rosszul tanulta meg. A kormányfőt vagy nem érdekli cselekedeteinek következménye, mert csak egy cikluson keresztül kíván posztján maradni, vagy egyszerűen nem tudja, milyen országban él. Medgyessy Péter ha egy kicsit is tekintettel lenne arra, hogy milyen érzelmű az ország fele, akkor biztos, hogy nem megy el koccintani Adrian Nastaséval azon a román nemzeti ünnepen, amely arról szól, hogy mit vettek el a magyaroktól. Ugyanez a helyzet a közös hortobágyi vadászattal, különösen annak fényében, hogy a románok minden ígéretüket megszegve nem engedik visszaállítani az Aradi Vértanúk Emlékművét, de nem engednek a magyar egyetem és az autonómia ügyében sem. Ezek a tények is azt a meggyőződésemet erősítik, hogy elsősorban nem a szomszédos fővárosokra, hanem a határon túli magyarok véleményére kell figyelnünk. Immár visszavonhatatlanul eljött az ideje a kettős állampolgárságnak.

– Ezt ön azzal is nyomatékosította, hogy Magyarországon elindította az aláírásgyűjtést a kettős állampolgárság érdekében.

– Zakar Péterrel, a szegedi MDF elnökével együtt kezdeményeztük az aláírásgyűjtést azért, mert szolidaritást akartunk vállalni a délvidékiekkel, és azért, hogy felrázzuk a magyar társadalmat. Ez sikerült, az MDF már országos szinten gyűjti az aláírásokat. Biztos vagyok benne, hogy annyi aláírás jön össze, amire még nem volt példa hazánkban egy politikai kérdés kapcsán. Szerintem tanúi leszünk annak, hogy a baloldali kormány enged egy nemzetpolitikai kérdésben, és lehetővé teszi a kettős állampolgárságot. Ha ez mégsem történik meg, akkor is napirenden tartjuk a kérdést a kormányváltásig, és a polgári kormány majd megadja a magyar állampolgárságot nemzettársainknak.