Fotó: parlament.hu (képernyőfotó)
Hirdetés

Gelencsér Ferenc (Momentum) megfélemlítésinek nevezve a szuverenitásvédelmi törvényjavaslatot azt mondta, Magyarország szuverenitását nem az EU-tól, a NATO-tól, az ellenzéktől, a civil szervezetektől kell megvédeni, hanem az „állampárttól”, a Fidesz-KDNP-től, amely kiszolgáltatja az országot Oroszországnak és Kínának.

Közölte, a kormánypártok orosz mintára akarják „átnyomni” az Országgyűlésen a „megfélemlítési törvényt”, amely miatt szerinte az Európa szégyenpadjára kerül majd az ország, és az nem segíti elő, hogy végre megérkezzenek az uniós források.

Kitért arra, hogy Magyarország népszavazáson döntött a NATO- és EU-csatlakozásról, és addig lesz az ország szuverén, amíg ezeknek a nemzetközi szervezeteknek a tagja.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára közölte, az uniós források nem kegyelempénzek, azok szerződés szerint járnak Magyarországnak, az kompenzáció azért, mert az ország megnyitotta a piacait. Szerinte a mostani vitának semmi köze nincs a jogállamisághoz, Magyarország véleményét akarják megváltoztatni más ügyekben, ennek egyik eszköze a pénzek visszatartása.

Korábban írtuk

Elmondta, a szuverenitásvédelmi törvény célja, hogy ne avatkozhassanak be külföldről a magyar választásokba. Az ellenzéki pártok óriási pénzeket fogadtak el a választási kampányban, és a külföldi támogatások beépültek a pártok politikájába – mondta. Szerinte a nemzeti konzultációt is azért támadják, mert az abban szereplő ügyek többségében nincs többsége az ellenzéki pártok álláspontjának, például fegyvert küldenének Ukrajnába.