Fotó: MTI/Marjai János

Még decemberben megkezdődik a Petőfi Csarnok (Pecsa) bontása; a leromlott állagú épület helyén, de kisebb területen épül fel a Liget Budapest projekt keretében az Új Nemzeti Galéria.Miután a Pecsa eddigi bérlőivel sikerült megegyezni a kiköltözésről, a napokban lezárult a csarnok bontására kiírt közbeszerzési eljárás, elvégezték az épület azbesztmentesítését és környezetvédelmi felmérését is, így rövidesen elindulhatnak a munkálatok – számolt be a helyszín csütörtöki sajtóbejárásán a beruházó Városliget Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese.
   
Sághi Attila hozzátette, az Új Nemzeti Galéria építése 2017 második felében kezdődhet, a japán SANAA építésziroda tervei alapján megvalósuló múzeumot 2019-ben adják át.
    
Az építész emlékeztetett arra, hogy a Petőfi Csarnok helyén több mint 120 éve épület áll, így igaztalanak azok a vádak, melyek szerint „beépítik a Ligetet”. Ráadásul a Pecsa és szabadtéri színpada jelenleg 10 729 négyzetméteren terül el, az új múzeumépület azonban csak 9095 négyzetmétert, azaz a jelenleginél kisebb területet foglal majd el – közölte.
    
Sághi Attila az MTI kérdésére elmondta, hogy a bontáshoz a már meglévő, leburkolt utakat használják felvonulási útvonalként, az épületet 8-10 méteres védőtávolságban kerítik körbe.
    
Az építkezés 71 fát érint, ezek közül 63-at a parkon belül átültetnek, 8 azonban olyan rossz állapotban van, hogy ez nem lehetséges, ám azokat többszörösen pótolják majd.
    
Sághi Attila elmondása szerint az Új Nemzeti Galériába mind a négy oldalról szabad lesz a bejárás, az intézmény nem csak a belépőt váltó látogatók, hanem a parkhasználók számára is számos szolgáltatást fog nyújtani: a kávézó, ajándékbolt és a közösségi helyiségek mellett az előcsarnokban ingyenesen látogatható kiállítások adnak majd ízelítőt a múzeum tárlataiból.
    
A jövőben az 1800 és 1950 közötti egyetemes és magyar képzőművészetet bemutató Új Nemzeti Galéria nem a világhírű japán tervezők „emlékműve” lesz, komoly hangsúlyt helyeznek ugyanis az épület funkcionalitására, a fenntarthatóságra és a környezettel való párbeszédre – hangsúlyozta a Városliget Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese.

MTI