Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Érdeklődők az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon a budapesti Hungexpón 2022. január 13-án

Palkovics László köszöntőjében hozzátette: ez az oka annak, hogy korábban soha nem látott összeget fordítanak a felsőoktatásra. Tavaly a GDP 1,3 százalékét költötték az egyetemekre, 2022-ben pedig – a több mint ezermilliárd forint fejlesztési forrást is beleértve – ez az arány 1,9 százalék lesz, amivel Magyarország a felsőoktatás finanszírozásában az európai éllovasok közé tartozik – mondta.

Hirdetés

A miniszter felidézte: 2014-ben döntöttek a felsőoktatás átalakításáról, és egy olyan struktúrát vázoltak fel, amely versenyképesebbé teszi az egyetemeket azáltal, hogy szabadabb működési környezetben a piaci elváráshoz igazítja a képzési kínálatot és tartalmat.

A fejlesztések célja egyértelmű: a magyar tudás, az innováció, a tehetség bázisán a gazdaság és a közszolgáltatások igényeire nyitott, a vállalatokkal szorosabban és hatékonyabban együttműködő egyetemek létrejötte – mondta Palkovics László.

Megjegyezte: a fiatalok bizalmat szavaztak ennek az újításnak, 2021 szeptemberében a hallgatók közel 70 százaléka, több mint 180 ezer diák kezdte meg tanulmányait a modellváltáson átesett 21 intézményben és 30 ezren tanulnak egyházi fenntartású intézményben.

A miniszter köszöntötte az oktatókat is, akik a legfontosabb partnerek abban, hogy a hallgatók érdekeit szolgálva az oktatás minősége szavatolható legyen. Palkovics László kiemelte: a magas színvonalú, korszerű képzések érdekében elengedhetetlen és időszerű az oktatók, a felsőoktatásban dolgozók anyagi megbecsülése.

Az állami, alapítványi és egyházi felsőoktatási intézmények 50 ezer dolgozójának keresete két ütemben, tavaly és idén összesen 30 százalékkal nő, a béremelés fedezetére a kormány 64 milliárd forintot fordít – jegyezte meg.

Szólt arról is, hogy a következő évek egyik legfontosabb nemzetépítési programja az egyetemek megújítása és megerősítése lesz. Megjegyezte: az ország versenyképességét jelentősen befolyásolja, hogyan tud reagálni a digitális és globális kihívásokra.

Akkor végezhet az ország az élmezőnyben, ha legkorszerűbb és a gyakorlatban legjobban hasznosítható tudást adjuk át a következő generációnak, és ezért fontos a felsőoktatás megerősítése – közölte Palkovics László.

rassói Sándor, az Oktatási Hivatal megbízott elnöke sok sikert kívánt a továbbtanulási és pályaválasztási útkereséshez a kiállításra látogató középiskolásoknak. Murai László, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) elnöke arról beszélt, hogy a kiállítás jó lehetőséget biztosít a tájékozódásra, és arra bíztatta az érdeklődőket, járják körbe a kiállítást és tegyék fel kérdéseiket.

Palkovics László a szakkiállításon A felsőoktatás jövője – a jövő felsőoktatása című konferencián is előadást tartott. Ismertette a magyar kutatási ökoszisztémát, és szólt az egyetemi rendszer átalakításáról.

Az oktatási seregszemlén a pályaválasztás előtt álló fiatalok interaktív programokon vehetnek részt, és megismerkedhetnek a felsőoktatás aktualitásaival. Idén közel 90 kiállító, számos felsőoktatási intézmény, nyelviskola, ösztöndíjprogramok képviselői várják a középiskolásokat, szüleiket és minden érdeklődőt a kiállításon.

A látogatók az intézmények hallgatóitól és munkatársaitól is kérdezhetnek az egyetemek, főiskolák és szakképző iskolák képzéseiről, felmérhetik felvételi esélyeiket, tájékozódhatnak a különféle idegennyelv-tanulási és ösztöndíj-lehetőségekről.

A kiállításon bejelentették azt is, hogy az idei EFOTT házigazdája a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) lesz. Gyuricza Csaba rektor közölte: fenntartható, zöld és szórakoztató fesztivált szerveznek.

Korábban írtuk