Megnyitotta Adománypontját az Ökumenikus Segélyszervezet az Advent Bazilika rendezvénysorozat helyszínén, ahol az adománygyűjtés mellett a szervezet munkáját is megismerhetik az érdeklődők – áll a társaság MTI-hez eljuttatott közleményében.

Hirdetés

Az adománypont idén is két házból áll. Az egyikben jótékonysági termékeket kínáló bolt üzemel, amelyben a megvásárolható kézműves tárgyakat a segélyszervezet intézményeiben élő rászoruló családok, gyermekek vagy éppen a hajléktalan intézmények lakói készítették. A másik házban egy mézeskalács szív sütöde áll, ahol az önkéntesek folyamatosan készítik az adománygyűjtés szimbólumát, hogy azokkal köszönjék meg az adományozók perselybe dobott, vagy a bankkártyás termináloknál nyújtott támogatását. Idén ugyanis a vásár egész területén lehet csatlakozni az adománygyűjtéshez az árusoknál, vendéglátó standoknál bankkártyás fizetéssel is. A fizetések után adott borravaló harminc százalékát az Ökumenikus Segélyszervezet kapja.

Az idei év különlegessége a Gönc kollekcióban értékesített táskák, tasakok és karácsonyfadíszek, amelyeket az ország egyik leghátrányosabb helyzetű térségének három településén működtetett varró műhelyeiben készítenek. A gönci járásban található Boldogkőújfalun, Felsődobszán és Vizsolyban hivatásos varrónők vezetésével rászoruló családok asszonyai a szervezetnek felajánlott, de már nem használható ruhákból és szövetekből készítenek termékeket.

Az Ökumenikus Segélyszervezet intézményei nélkülöző és krízishelyzetbe került családok ezreit segítik egész évben étellel, szállással, munkával. A közlemény kiemeli, hogy a nehéz gazdasági helyzetben idén még nagyobb szükség van a segítségre.

Az összefogáshoz idén is lehet csatlakozni a 1353-as adományvonal hívásával, vagy sms küldésével, a szervezet honlapján bankkártyás fizetéssel, banki átutalással és csekkes fizetéssel, valamint a Tesco üzleteiben, továbbá a Bazilikánál leadott adományokkal.

Korábban írtuk