Fotó: MTI/Filep István
Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára beszédet mond a Soproni Egyetem 2023/2024. évi központi tanévnyitó ünnepségén Sopronban 2023 szeptember 13-án

Hankó Balázs kiemelte: az elmúlt években a hazai egyetemek megújultak, aminek nyomán 75 százalékkal nőtt a nemzetközi tudományos közlemények száma, négyszereződött a szabadalmi védjegyek száma és 24 százalékról 18 százalékra csökkent az egyetemet idő előtt elhagyók aránya a diákok mentorálásának köszönhetően.

Hirdetés

Jó magyar egyetemistának lenni, amit a felvételi adatok is jeleznek, hiszen idén 33 százalékkal nőtt a felvett hallgatók száma – mondta, hozzátéve, hogy a hazai felsőoktatási intézmények a nemzetközi versenyben is egyre erősebbek.

Az államtitkár hangoztatta, hogy idén minden második diák műszaki, informatika, természettudomány, agrár, pedagógia, orvosegészségtudományi helyre került. Ezek a képzések Magyarország gazdasága, társadalma, jövője számára fontosak – fűzte hozzá.

Hankó Balázs beszélt arról is, hogy minden második diákot vidéki egyetemre vettek fel, emellett a hazai egyetemek lehetőséget kínálnak arra is, hogy munka mellett is lehessen tanulni. Utóbbit erősíti, hogy idén duplájára nőtt a harminc év feleletti felvett hallgatók száma.

Mindez annak köszönhető, hogy a modellváltó egyetemek rugalmasabban tudnak működni, lehetőségük van arra, hogy saját „arcélükre” alakítsák a képzést és a felvételit, ami kiszámíthatóságot jelent – mondta.

Hozzátette: kiszámíthatóságot jelent az is, hogy „azok a hatéves finanszírozási szerződések, amelyekben garantáljuk a finanszírozást akkor is, amikor a nemzetközi gazdálkodási helyet nehézzé teszi ennek fenntartását, minden körülmények között biztosítani fogjuk”, mert a magyar felsőoktatás stratégiai kérdés.

A tanévnyitó ünnepségen Zambó János Péter, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért és földügyekért felelős államtitkára a Soproni Egyetem Díszpolgára kitüntetést vette át.

Köszöntőjében az államtitkár kiemelte, hogy nemzeti önállóságunk, önfenntartásunk és teremtett világunk értékeinek megóvása egyre inkább felértékelődik, a tudománynak olyan kérdésekre kell válaszolnia, mint az energiabiztonság, a klímabiztonság, a fenntarthatóság és a biodeiverzitás megőrzése.

Hozzátette, hogy ehhez a munkához a SOE kiváló alapokat biztosít, hiszen természetes a teremtett élet tisztelete és szolgálata, a zöld szemlélet a teljes képzési spektrumában megjelenik. A hallgatók olyan képzést kapnak, aminek a segítségével megismerik és megértik a környezet működését, így képesek lesznek azt megóvni, továbbadni a következő generációnak.

Hangsúlyozta, hogy az AM a fenntartható jövő formálásának munkájában számít az egyetemre.

Fábián Attila, a SOE rektora egyebek mellett arról beszélt, hogy a Soproni Egyetem zöld egyetem. A természettudományi, klímaadaptációs és műszaki kutatások mellett a környezeti nevelési, pedagógiai, gazdasági és társadalomtudományi aspektusokban is vizsgálják a fenntarthatóság komplex kérdéseit.

Az egyetemi oktatás több mint 85 százaléka az ENSZ fenntarthatóság kritériumainak figyelembevételével történik – mondta, hozzátéve, hogy a közeljövőben az országban egyedüliként elindul a Zöld város – zöld egyetem elnevezésű programjuk.

Elkészült az intézmény fenntarthatósági modellje, amelynek eredményeit folyamatosan építik be a mindennapjaikba. Ennek egyik leglátványosabb eleme a november végére elkészülő biomassza fűtőmű, ami három helyen biztosítja majd a fűtést és a melegvizet. Ezzel az egyetem 80 százalékban kiváltja a fosszilis energiahordozó függőségét – jelezte.

Terveik között szerepel még egyebek mellett a Faipari Tudományos és Innovációs Park kialakítása a Tanulmányi Erdőgazdasággal közösen – mondta a rektor.

Az ünnepségen átadták a Soproni Egyetemért Emlékérmet, amelyet idén Selmecbánya városa kapott. A kitüntetést Nadeľda Babiaková Selmecbánya polgármestere vette át.

Farkas Ciprián, Sopron polgármestere (Fidesz-KDNP) arról beszélt, hogy a város számos lehetőséget biztosít a hallgatók számára, akik azzal, hogy az egyetem polgárai lettek, Sopron polgáraivá is váltak.

Korábban írtuk