Fotó: MTI/Balázs Attila
Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelõs államtitkára beszédet mond a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Ajakon, a kormány támogatásával megújult katolikus templom átadásán 2023. július 28-án.
Hirdetés

Az államtitkár köszönetet mondott azoknak, akik összefogásának eredményeként nemcsak az ajaki katolikus templom, hanem sok más intézmény is megújulhatott a térségben.

Soltész Miklós kiemelte: az ajaki templom egy európai uniós román-magyar közös pályázatnak köszönhetően újulhatott meg, emellett megszépül Magyarországon még 14 templom, egyházi örökségi helyszín.

Arra biztatta az ünnepség résztvevőit, hogy tartsanak ki hitük mellett, legyen az római katolikus, görögkatolikus vagy bármely protestáns felekezethez tartozó vallás.

Kitért néhány nappal ezelőtti kazahsztáni látogatására, amelyen egy lengyelek lakta kis faluban azt tapasztalta, hogy az ott élő emberek katolikus keresztény hitüknek köszönhetően képesek voltak túlélni a szélsőséges időjárás és az élet adta megpróbáltatásokat.

Soltész Miklós a közmédiának elmondta, Ajak város katolikus temploma mintegy százmillió forintos forrásból újulhatott meg kívül-belül a határ menti térségek fejlesztését szolgáló magyar-román együttműködés részeként.

Baracsi Endre (Fidesz-KDNP), a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Közgyűlés alelnöke köszöntőjében azt mondta, örül, hogy a kormány szívén viseli az egyházi közösségek sorsát. Hozzátette, jó látni, hogy az ajaki gyülekezetek nemcsak az egyházi, hanem a kulturális örökséget is ápolják.

Hangsúlyozta, az életben az „otthonról hozott” örökség továbbadása az egyik legfontosabb feladat, és ha nem felejtjük el a szülőföld iránti szeretetet, a szülők és nagyszülők örökségét, az összetartozás is megvalósul.

Ragány Adrienn, a város független polgármestere elmondta, nemcsak a felújított templom átadását, hanem Ajak várossá avatásának tizedik évfordulóját is ünneplik. Kiemelte, a cím nagy felelősséggel jár, mert úgy kell lépést tartaniuk a 21. század fejlődésével, hogy közben megőrzik a „falusias jellegből” adódó értékeiket, hagyományaikat.

Korábban írtuk