Menczer Tamás elmondta: Cseh Katalin, a Momentum európai parlamenti képviselője azt nyilatkozta egy ukrán újságnak, hogy a Magyarországnak járó uniós forrásokat el kell venni, a pénz utalását meg kell állítani, és el kell venni Magyarország uniós szavazati jogát is.

Hirdetés

„Újabb momentumos támadás Magyarország ellen, a főszerepben ezúttal is Cseh Katalin”

– mondta a fideszes politikus.

Cseh Katalin szerint az a döntés, amely decemberben felszabadított 10 milliárd eurót Magyarország számára, törvénysértő. Tehát a momentum politikusa szerint az a döntés, amely szerint Magyarország megkapja a neki járó uniós forrásokat, törvénysértő. Cseh Katalin ezt a döntést eltörölné, a pénz utalását megállítaná – mondta az államtitkár.

Hozzátette: Cseh Katalin ennél tovább ment, elvenné Magyarország uniós szavazati jogát, másodrangú országot csinálna a saját hazájából.

Korábban írtuk

Cseh Katalin szerint az EU-t meg kell reformálni úgy, hogy ne kelljen minden tagállamnak beleegyeznie a döntésekbe. Ez azt jelentené, hogy „nem mi döntünk a saját sorsunkról, hanem mások döntenek helyettünk” – mondta Menczer Tamás.

„Nem mondhatnánk például azt, hogy a béke pártján állunk, és nem akarjuk, hogy belepréseljenek bennünket az ukrajnai háborúba. És azt sem mondhatnánk, hogy nem akarunk bevándorlást, nem akarunk bevándorlókat Magyarországon. Mások döntenének rólunk, helyettünk”

– mutatott rá a kormánypárti politikus.

Összegezve tehát a Momentum elvenné a magyaroknak járó pénzt, és elvenné azt a lehetőséget, hogy mi döntsünk a saját országunkról és a saját életünkről – tette hozzá.

„Nem ezt hívják hazaárulásnak?”

– tette fel a kérdést Menczer Tamás.