Az államtitkár kiemelte: egyúttal felszólítják Brüsszelt és a brüsszeli testületeket, hogy vegyék végre napirendre a magyar kisebbséget sújtó jogfosztást, tegyenek érdemi lépéseket, hogy a korábban meglévő és elvett jogait a magyarság visszakapja.

Hirdetés

Brüsszelnek egyaránt fontosak a bevándorlók, a különböző szexuális kisebbségek, ideje lenne egy olyan problémával is foglalkoznia, ami rendkívül súlyos és valódi kisebbségvédelmi kérdés – mondta Menczer Tamás.

Kitért az ukrán oktatási törvény, a nyelvtörvény és a kisebbségi törvény közelmúltban elfogadott módosítására, és rámutatott: jól láthatóan egymásra épülő, átgondolt intézkedésekről van szó, amelyek teljes mértékben ellentétesek a kétoldalú szerződésekkel, nemzetközi szerződésekkel és minden európai értékkel.

Menczer Tamás kifejtette: az oktatási törvény elveszi az anyanyelven való tanulás jogát és lehetőségét a magyar diákoktól. Kimondja, hogy azok a diákok, akik eddig anyanyelvükön tanulhattak ötödik osztálytól az éves tanrend legalább 20 százalékában, kilencedik osztálytól a tanrend legalább 40 százalékában, tizedik osztálytól a tanrend legalább 60 százalékában az állami nyelven, azaz ukránul kötelesek tanulni. Felső korlát nincs, ez iskolától, illetve az igazgatótól függ – hívta fel a figyelmet az államtitkár.

Rámutatott: az ukrán fél politikai célját, hogy mindenki tanuljon meg ukránul, ez a törvény biztosan nem éri el, egy nyelvet ugyanis nyelvóra keretében lehet megtanítani. Menczer Tamás hangsúlyozta: az a cél, hogy teljesen elsorvasszák a magyar nyelven történő oktatást, ez egy újabb lépés a kárpátaljai magyar közösség asszimilációja fel. Ha nincs anyanyelvi oktatás, nincs szükség magyar tanárra, és a szülők is elgondolkodnak azon, miért írassák magyar iskolába a gyermeküket – mondta.

Cáfolta, hogy a hatályba lépést elhalasztották idén szeptemberről jövő év szeptemberére. A törvény életbe lép már idén szeptemberben az ötödik és hatodik évfolyamokon – közölte. Emellett – tette hozzá – az iskolák nevének megváltoztatásáról is döntöttek, illetve arról, hogy lekerülnek a magyar nyelvű névtáblák az intézmények faláról.

Ezek az iskolák nem nemzetiségi intézmények lesznek, hanem olyan ukrán iskolák, ahol bizonyos tárgyakat magyarul tanulnak a diákok – fejtette ki az államtitkár. Kitért arra is, hogy a Velencei Bizottság megvizsgálta a törvényt és világosan kimondta, az nem megfelelő.

Menczer Tamás a nyelvtörvényről szólva elmondta, az oktatáson túllépve az élet egyéb területein is korlátozná az anyanyelv használatát, kötelezően előírva az államnyelv kizárólagos használatát a közélet egyéb területeire, kultúrára, sajtóra, illetve hivatalos ügyintézésre.

Egyedül a magánbeszélgetésekre és a vallási szertartásokra nem vonatkozik a szabályozás, azaz „lehet magyarul beszélni otthon, a négy fal között” – fűzte hozzá. Megjegyezte, a Velencei Bizottság ezt a jogszabályt is megvizsgálta és szintén megállapította, hogy szembemegy az európai értékekkel és szabályokkal.

Az államtitkár szólt a kisebbségi törvény megváltoztatásáról is, kiemelve, hogy a jogszabály megerősíti az oktatási és a nyelvtörvényt, illetve kiterjed az általuk nem szabályozott témákra, arra törekedve, hogy minél alacsonyabb szinten és minél szűkebb körben jelenhessenek meg a kisebbségi jogok.

Menczer Tamás rámutatott: mindez azzal párhuzamosan zajlik, hogy Magyarország története legnagyobb humanitárius akciója keretében több mint egymillió, a háború elől menekülő embert fogadott be eddig.

Folyamatosak a humanitárius szállítások, óvodákat, kórházat, anyaotthont építenek Ukrajnában, segítik a belső menekültek ellátását, katonák, gyermekek gyógykezelését ajánlották fel, és ukrajnai gyermekek táboroznak minden évben – sorolta, hozzátéve: 1300 magyar óvoda és iskola fogadott be Ukrajnából menekült gyermekeket.

Kitért arra is, hogy az Európai Bizottság kimondta: Ukrajna akkor lehet az unió tagja, akkor léphet tovább az integrációs folyamatban, ha a kisebbségekre vonatkozó jogszabályok megváltoztatását lezárja a Velencei Bizottság ajánlásaival összhangban. A bizottság ugyanakkor kimondta, az ajánlásokat Ukrajna nem hajtotta végre, azaz semmilyen módon nem léphet tovább az uniós tagság felé.

Magyarország és a magyar kormány sem tudja Ukrajna euroatlanti integrációs törekvéseit addig támogatni, amíg a jogfosztást nem fejezik be, és a magyar közösség korábbi jogait nem adják vissza – erősítette meg a kormányzati álláspontot Menczer Tamás, aki – mint mondta -, nem érti, a kárpátaljai magyarok jogfosztása, hogy egy magyar diák nem tanulhat anyanyelvén, mennyiben segíti az ukránokat az Oroszország elleni harcokban.

Megjegyezte: Ukrajnával a háború kitörése előtt is súlyos konfliktusai voltak Magyarországnak a kárpátaljai magyarság tendenciózus jogfosztása miatt. A kérdést a háború kitörése miatt a magyar fél kész volt „az asztal szélére helyezni”, ugyanakkor sajnálattal látják, hogy a kárpátaljai magyarok elleni fellépés és jogfosztás a háború kitörése óta is tendenciózusan zajlik – közölte.

Korábban írtuk