Hirdetés

Kovács Zoltán hozzátette, hogy az ünnepi eseményekkel igazi fesztiválhangulatot kívánnak teremteni, sok százezer résztvevővel. Idén az atlétikai világbajnokság, a világ második legnagyobb sporteseményének programba illesztését is meg kellett oldani, ráadásul az ünnepségek idején diplomáciai események is zajlanak a fővárosban – jegyezte meg.

Az augusztus 20-i program a hagyományoknak megfelelően zászlófelvonással és tisztavatással indul, majd légiparádé következik. Novák Katalin köztársasági elnök idén Esztergomban mond ünnepi beszédet, majd itt adja át a Szent István-rend kitüntetéseket is.

Ismét megtartják az ünnepi szentmisét a Szent István-bazilikában, majd innen indul a Szent Jobb körmenet, az ünnepségsorozatot pedig 21 órakor tűzijáték zárja. Ezen a napon az Országház is ingyenesen látogatható – közölte Kovács Zoltán.

Borbás Marcsi, a Szent István Nap nagykövete kiemelte, hogy összművészeti rendezvénysorozat várja az érdeklődőket.

Korábban írtuk

A háromnapos ünnepség a fenntarthatóság jegyében zajlik, mindenütt lesz szelektív hulladékgyűjtő, és visszaváltható poharakat használnak majd – fűzte hozzá.

Mint hangsúlyozta, az ünnepségsorozaton minimális haszonkulccsal dolgoznak a vendéglátók, így az összes helyszínen kedvezményes áron vásárolhatók meg az alapitalok és -élelmiszerek.

A programok közül kiemelte a tabáni Retro fesztivált, ahol a 70-es, 80-as, 90-es évek sztárjai lépnek fel, a Gellért-hegyen, a Filozófusok kertjénél pedig a magyar komolyzene legszebb dallamait lehet hallgatni babzsákokról.

Leslie Mandoki augusztus 18-án ingyenes koncerttel jelentkezik a Szent István téren; a Vigadó tér bárzongora koncertnek ad otthont, az Erzsébet téren pedig három napon át tart majd a Szabadrét fesztivál.

A Vörösmarty téren rendezik meg a Csárda fesztivált az ország minden pontjáról érkező csárdák részvételével, a Lánchídtól a Döbrentei térig tart a Magyar Ízek Utcája, míg a Budai Várban ismét a Mesterségek Ünnepével találkozhat a közönség.

A Városliget és a Vajdahunyadvár elsősorban családi programoknak ad otthont, a Divat és Design fesztivál pedig új helyszínen, a Millenáris Parkban várja az érdeklődőket – adott ízelítőt az ünnepi programból Borbás Marcsi.

Kotasz Gergő, az augusztus 20-i tűzijátékot rendező NUVU Kft. sajtóreferense elmondta, Magyarország egyfajta jelképévé vált a Szent István napi tűzijáték, amelyet milliók figyelnek a helyszínen és a képernyők előtt.

Az idei művészeti koncepciót Iványi Árpád és Réti Barnabás, a látványtervet Seres Anikó készítette és programozta, a zenei aláfestést pedig Elek Norbert komponálta klasszikus magyar komolyzenei dallamok felhasználásával.

A tűzijátékot az Országház és a Duna-parti épületek grafikus fényfestése és drónshow egészíti ki.

A műsor során 34 ezer pirotechnikai effekt világítja be az eget 230 indítási pontról, köztük a Szabadság és az Erzsébet hídról, valamint 7 folyami uszályról és számos pontonról. A tűzijátékot a szokásos görögtűz zárja, újdonság lesz azonban, hogy a vízfelületeken is kilőnek úszó pirotechnikai effekteket.

Az eszközöket 60 pirotechnikus telepíti augusztus 3. és 19. között; az eseményhez sok száz oldalas biztonsági tanulmány készült – hangsúlyozta Kotasz Gergő.