Fotó: MTI/Lakatos Péter
Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára beszédet mond a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából tartott megemlékezésen és koszorúzáson a budapesti Málenkij Robot Emlékhelyen 2023. február 24-én
Hirdetés

A rendszerváltáskor nem történt meg az elszámoltatás, és azok a személyek, akik kiszolgálói voltak a kommunista rendszernek, a mai napig aktív tagjai a közéletnek – mondta Rétvári Bence.

Az ötágú vörös csillag volt az a szimbólum, amelynek a nevében csaknem százmillió embert megöltek világszerte, amelynek nevében, ha a kommunisták és a marxisták egyszer hatalomra kerültek, akkor mindenhol létrejöttek a gulágok, a Recskek, a Hortobágyok, a kényszermunkatáborok, az Andrássy út 60-ak, a Gyorskocsi utcák, a vallatóhelyiségek. A kommunistáknak a hatalomra kerülés érdekében semmilyen ár nem drága, nem kell az emberek tulajdonát tisztelni, nem kell az emberek szabadságát tisztelni, sőt végső esetben az emberek életének sincs értéke – közölte.

A kommunista eszme gyilkos eszme, mert bárhol a világon hatalomra került, mindenhol tömeggyilkosságokat eredményezett, és a legtöbb vezetője bűnöző volt, valamint államellenes bűncselekmények miatt börtönbe került. Az otthoni nevelés helyébe a társadalmi nevelést kell helyezni Marx szerint. Ezt napjainkban is tapasztalhatjuk különféle NGO-k általi érzékenyítés által – mondta.

Horváth Attila alkotmánybíró hangsúlyozta, hogy azért kell 33 évvel a rendszerváltás után is eljönni megemlékezni, mert – noha jogi igazságszolgáltatás történt – a történelmi igazságtétellel még foglalkozni kell, hogy az utókor is megismerje a valós eseményeket.

Korábban írtuk

A megemlékezésen Mari Albertné Vecsernyés Aranka, a Hortobágyi Kényszermunkatáborokba Elhurcoltak Egyesületének elnöke elmondta, hogy a kommunizmus áldozatainak emléknapját saját élményei alapján szemléli, mert 1950 júliusában őt és családját elhurcolták egy hortobágyi kényszermunkatáborba. Hozzátette: a rabságuk után a bélyeget, hogy ők a társadalom számkivetettjei és őket a kommunisták megsemmisítésre szánták, egy életen keresztül hordozták.