A Migrációkutató Intézet főigazgatója szerint helyesen fogalmazták meg a kötelező betelepítési kvótáról szóló októberi népszavazás kérdését.

Orbán Balázs az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában azt mondta, egy megfelelő népszavazási kérdésnek egyszerre két, egymásnak ellentmondó alkotmányos feltételnek kell megfelelnie. Egyrészt egyértelművé kell tennie az Országgyűlés számára, hogy milyen irányú jogalkotási kötelezettsége származik a referendum eredményéből, másrészt annyira egyszerűnek kell lennie, hogy az „átlag állampolgár” meg tudja válaszolni.

A kvótanépszavazás kérdése – „Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?” – jó kompromisszum a két alkotmányos feltétel teljesítése között – hangsúlyozta a főigazgató.

Orbán Balázs szerint a kvótareferendum európai szintű politikai jelentőséggel bír. A kontinensen zajló, a migrációs válságról és az Európai Unió jövőjéről szóló vitában ugyanis az „egymásnak feszülő erők” különböző eszközöket vetnek be: egyesek az Európai Bizottságot, mások a népszavazás intézményét.

A magyar referendum ebből a szempontból fontos politikai eszköz – emelte ki, hozzátéve: a brüsszeli politikai elit és az európai állampolgárok közötti „véleménytávolság” a bevándorlás és a terrorizmus összefüggéseiről elég jelentős.

MTI

Fotó: MTI