A párt frakcióvezetője hétfői, online is közvetített budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, az ügyben beadott határozati javaslatuk a szórakoztató és kulturális eseményekre is vonatkozik, beleértve többek között a koncerteket, a futballmérkőzéseket, a kiállításokat és a cirkuszi előadásokat.

Hirdetés

Szabó Tímea felszólította a kormányt, hogy minden nyilvános helyen tegye kötelezővé a kétméteres távolság megtartását az emberek számára. Az elképzelés a családtagokra és a közös háztartásban élőkre nem vonatkozik – közölte.

A társelnök hozzátette, hétköznaponként kilenc és tizenegy óra között visszaállítanák az idősek vásárlási idősávját. A Párbeszéd emellett úgy alakíttatná át a középiskolai és egyetemi oktatást, hogy egyszerre csak a diákok fele vegyen részt egy órán, a másik felük pedig online tanuljon. A következő napon pedig a tanulók másik fele jelenne meg személyesen az iskolában.

Az ellenzéki politikus követelte, hogy emeljék a tesztelések számát, kéthetente teszteljék az egészségügyi és a szociális intézmények dolgozóit, valamint a pedagógusokat. Arra is felszólította a kabinetet, hogy hozzon létre egy szakemberekből álló, állandó kontaktuskutatással foglalkozó akciócsoportot.

Korábban írtuk

Kérte, hogy az otthoni munkavégzés váljon munkavállalói joggá. Indoklásként azt mondta, hogy el fog jönni az a pillanat, amikor sok szülő és kontaktszemély ki fog esni a munkából, ha nem biztosítják nekik ezt a lehetőségét.

Szabó Tímea úgy fogalmazott: nem lehet megengedni, hogy családok szegényedjenek el a járvány miatt, ezért benyújtott egy törvényjavaslatot is, amelyben azt indítványozza, hogy a táppénzen lévők ne a fizetésük hatvan, hanem nettó hetvenöt százalékát kapják meg. Hangsúlyozta, hogy ez gyakorlatilag egyenértékű a nettó fizetéssel.

Végül elmondta, hogy a népjóléti bizottság elnökével, a szocialista Korózs Lajossal együtt levélben felkérték az operatív törzs tagjait, hogy a testület előtt számoljanak be az eddigi intézkedéseikről.

Kérdezték arról, hogy a nyilvános rendezvényeket betiltó javaslatuk vonatkozik-e a tüntetésekre is. Azt felelte, hogy ha a demonstrációkon képesek biztosítani a kétméteres védőtávolságot, „márpedig ott az utcán meg lehet oldani”, akkor azokat nem kell betiltani. Hozzátette, az viszont látszik, hogy egy focimeccsen ezt nem lehet megoldani és a hétvégén az is látszott, hogy nem minden néző viselt maszkot.