Szeptembertől minden általános- és középiskolás diák, valamint az első szakképesítésüket megszerző tanulók is ingyenesen kapják a tankönyveket.

Gepostet von Dr. Maruzsa Zoltán am Mittwoch, 17. Juni 2020
Hirdetés

Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár közölte: a tankönyvek határidőre elkészültek, pdf-formátumban a tankonyvkatalogus.hu oldalon valamennyi rendelkezésre áll. Júniusban és júliusban esedékes legyártásuk után augusztus elsején megkezdik kiszállításukat az iskolákba – tette hozzá.

Hangsúlyozta: a tankönyvekre a jól használhatóság mellett a nemzeti elkötelezettség, a gyermekközpontúság és a XXI. századi modernitás egyaránt jellemző.

Maruzsa Zoltán felidézte, hogy a kormány 2017-ben döntött a 2012-ben elfogadott alap- és kerettantervek módosításáról. „A munka ugyan jól elhúzódott, de eredményesen zárult” – fogalmazott az államtitkár, arra utalva, hogy az új Nat januárban, a kerettantervek pedig februárban jelentek meg.

Korábban írtuk

Komoly feladatnak nevezte, hogy ezt követően a tankönyvek átdolgozása is megvalósult. Ismertetése szerint 2907 tankönyv szerepel jelenleg a szeptemberben induló tanév tankönyvjegyzékén, az átdolgozás által érintett könyvek száma azonban „ennél jóval kevesebb”.

Az államtitkár örvendetes fejleménynek nevezte azt is, hogy szeptember elsejétől minden tanuló számára ingyenessé válik a tankönyvellátás.

Sipos Imre, az Oktatási Hivatal (OH) tartalomfejlesztési és tankönyvkiadási elnökhelyettese elmondta, hogy a 61 tananyagfejlesztésből 11 új és 50 olyan tankönyv született, amelynek volt korábban tankönyvi előzménye.

Tájékoztatása szerint ezek közül 18 az első, 18 az ötödik osztályosoknak, három a hetedik évfolyamon, 22 pedig kilencedik évfolyamon tanulók számára készült. Ezekből 39 hagyományos tankönyv, 22 pedig szöveggyűjtemény, munkafüzet és más kiadvány. A legrövidebb könyv 90, a leghosszabb 300 oldalas – részletezte.

A munka során mintegy 12 ezer oldalt írtak, szerkesztettek, tördeltek és lektoráltak szakértők, a tankönyvfejlesztésben 130 szakember vett részt, közülük százan szerzőként, valamennyien az OH munkatársai – sorolta Sipos Imre.

Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke arról beszélt, hogy egyes tankönyvek teljesen megújultak, mások kiegészítést kaptak és várhatóan azok is meg fognak újulni. „Minden tankönyvíró, szerkesztő (…) nagyon komoly feladatot látott el az elmúlt három hónapban” – fogalmazott, a szerzők munkáját is megköszönve.

Az eseményen részt vettek a tankönyvek szerzői, fejlesztői is, akik bemutatták az új könyvek főbb sajátosságait. Értékelésük szerint általános és nemzetközi trendeket követve jelenségközpontú gyakorlatorientált munkák, a mechanikus tudás mellett a gondolkodás fejlesztésére és gondolkodásra nevelő, az életkori sajátosságoknak megfelelő, az összefüggéseket is bemutató, valamint a nemzeti identitást erősítő tankönyvek készültek el.