A népszavazási kezdeményezéseket Karácsony Gergely főpolgármester nyújtotta be, magánszemélyként.

Hirdetés

A két kérdés így szólt: „Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés helyezze hatályon kívül a Fudan Hungary Egyetemért Alapítványról, a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány részére történő vagyonjuttatásról szóló 2021. évi LXXXI. törvényt?”; „Egyetért-e Ön azzal, hogy az álláskeresési járadék folyósításának leghosszabb időtartama 270 nap legyen?”

A politikus január 21-én adta le az összegyűjtött íveket, a Nemzeti Választási Iroda pedig még aznap megkezdte az ívek ellenőrzését, amelyre 60 napja volt.

A bizottságnak adott tájékoztatás szerint a Fudan-népszavazáshoz legalább 200 526 érvényes aláírás gyűlt össze, az álláskeresési járadékhoz pedig legalább 200 555. (Az NVI-nek nem kellett az összes leadott aláírást ellenőriznie; az aláírások tételes ellenőrzését addig kellett folytatnia, amíg bizonyossá nem vált, hogy az érvényes aláírások száma elérte a kétszázezret.)

Korábban írtuk

A választási iroda által a bizottságnak adott tájékoztatás szerint a Fudan-ügyben Karácsony Gergely 50 589 ívet adott le, az NVI ezekről 218 761 aláírást ellenőrzött, és ebből 200 526 volt érvényes. Az álláskeresési járadék ügyében 50 587 ívet adott le a szervező, az NVI ezekről 218 617 aláírást ellenőrzött és 200 555-öt talált érvényesnek.

Az NVI-nek nem kellett az összes leadott aláírást ellenőriznie; az aláírások tételes ellenőrzését addig kellett folytatnia, amíg bizonyossá nem vált, hogy az érvényes aláírások száma elérte a kétszázezret.

Nagy Attila, az NVI elnöke az ülésen elmondta: 40 munkatárs végezte az ívek feldolgozását, ellenőrizte az íveket és tételesen a rajtuk szereplő aláírások érvényességét.

Az NVB határozatban állapította meg, hogy a Fudan-népszavazáshoz legalább 200 525 érvényes aláírás gyűlt össze, az álláskeresési járadékhoz pedig legalább 200 554. Az NVB egy-egy aláírást érvénytelennek minősített, mert azokat a népszavazásról szóló törvény megsértésével gyűjtötték.

Az alaptörvény szerint legalább kétszázezer választópolgár kezdeményezésére az Országgyűlés országos népszavazást rendel el, az érvényes és eredményes népszavazáson hozott döntés az Országgyűlésre kötelező.