Az MSZP szerint a kormány a legfontosabb történelmi hagyományokkal fordul szembe, a párt azonban hisz abban, hogy Magyarország többet érdemel.

Fotó: MTI, archív, illusztráció



Molnár Gyula, az MSZP elnöke az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében azt írta, Szent István király európai, keresztény értékeket valló, egységes államot teremtett, a kormány azonban megkérdőjelezi ezt a három tartóoszlopot, és szembefordul „legfontosabb történelmi hagyományainkkal”.
    
Úgy fogalmazott, a kormány kárt okoz, amikor az Európai Unió ellen hangol, semmibe veszi a legfontosabb keresztényi értékeket, a felebaráti szeretet és együttérzés parancsát. Nem a magyar nemzet egészét képviseli, csak saját politikusainak és „haverjainak” kedvez.
    
Hangsúlyozta, az MSZP hisz abban, hogy Magyarország megérdemli a biztonságot és a kiszámítható fejlődést, gyűlölködés helyett a normális közéletet, a jövőt és a megbecsülést az Európai Unión belül. 
    
A párt hisz Magyarországban, az Európai Unióban és a szolidaritásban – tette hozzá.

(Forrás és fotóillusztráció: MTI)