A tárcavezető arra emlékeztetett, hogy 2023-ban mintegy 1400 milliárd forint agrártámogatás kifizetése történt meg, amely abszolút rekordnak számít. Összehasonlításképpen megjegyezte, hogy 2010-ben ez az összeg még csupán 533 milliárd forint volt.

Hirdetés

A baloldal által megfogalmazott politikai vádakkal és megmozdulásokkal szemben pont a magyar kormány az, amely stratégiai partnerként tekint az agráriumra, és minden eszközzel megvédi a gazdálkodók érdekeit – tette hozzá.

Nagy István kitért arra is, hogy Brüsszel cserben hagyta a gazdákat, amikor ellenőrizetlenül és vámmentesen az ukrán mezőgazdasági termékeket az Európai Unióra szabadította. Éppen ezért kellett a termelők érdekeit megvédeni, és korlátozó behozatali intézkedéseket bevezetni hazánkban.

Soha nem befolyásolták még ennyire a szélsőséges zöld ideológiák az agráriumot, mint most, amelyek a versenyképesség leromlásához vezetnek

– írták a közleményben.

Korábban írtuk

A miniszter kitért arra is, hogy tovább harcolnak Brüsszelben a gazdák adminisztrációs terheinek csökkentéséért, a javaslatokat pedig már el is küldték az Európai Unió illetékes szervezeteinek. Emellett Magyarország továbbra is kiáll azon alapvetése mellett, hogy a harmadik országban előállított, és az ide érkező termékekre is vonatkozzanak ugyanazok a szabályok, mint az unió területén megtermelt élelmiszerekre.

A magyar kormány továbbra is stratégiai szövetségesként tekint a gazdákra, és minden körülmények között minden eszközzel megvédi a termelők versenyképességét – hangsúlyozta a tárcavezető a szaktárca tájékoztatása szerint.