A videóhoz Nagy István azt írta: nagyon nagy az érdeklődés a Tűzifaprogram iránt, ezért az állami erdészetek az erdőkben gazdagabb vidékekről faanyagot szállítanak át oda, ahol kevesebb az erdő vagy többen élnek. A miniszter a videóban arról beszélt: az állami erdőgazdaságok prioritásként kezelik és folyamatosan teljesítik a lakosság tűzifa-megrendeléseit. Beszámolt róla, hogy a Pilisi Parkerdőben is gőzerővel zajlik a munka.

Hirdetés

Az átcsoportosításokról azt mondta: szeptember végétől vasúton és közúton szállítják a fát azokra a helyekre, ahol arra nagyobb az érdeklődés. Így jut az első ütemben 23 500 köbméter faanyag a főváros térségébe, valamint az alföldi régiókba – tette hozzá. Ismertette: jelenleg a MÁV-val együttműködésben új vasúti lerakóhelyek kialakítása zajlik, illetve plusz fakitermelő kapacitás átcsoportosítása történik a főváros térségébe.

A Tűzifaprogramban az igényeket országszerte 152 ponton személyesen lehet jelezni, de emellett telefonon, vagy e-mailben is várják az érdeklődéseket. Nagy István szerint a tapasztalatok alapján az igénylők többsége már rendelkezik erre a télre tüzelővel és már a következő évre vásárol. Van olyan erdőgazdaság, ahol ez az arány eléri a 70 százalékot. Tőlük türelmet kért a miniszter, hogy a rendelkezés céljával összhangban elsőként azokat szolgálhassák ki, akiknek a fűtési szezon elején van szüksége a fára.

„Ne feledjük, a fűtési időszakra elegendő, fenntartható gazdálkodásból származó tűzifa áll országszerte rendelkezésre” – fogalmazott Nagy István, hozzátéve: az idei télre mindenki, aki fával fűt, hozzá fog tudni jutni a tűzifájához.

Korábban írtuk