Hirdetés

A videó alapján sok a szemét – eldobált flakonok, táskák, hálózsákok, gazdátlan gépkocsironcsok – a déli határnál.

„Ezeket a képeket nem a Mad Maxben láttam, hanem az őszi Alföldi Kéktúrám során tapasztaltam. Öttömös, Ruzsa és Ásotthalom térségében az erdőkben, a szántóföldeken vagy egyszerűen csak az út szélén hagyott roncsok rondítják az erdeinket. Nagy részüket kiberhelték és széthordták” – fogalmazott az államtitkár, hozzátéve, hogy ezek a kiégett, sokszor használhatatlan roncsok az embercsempészet eszközei voltak.

„Ebből is jól látszik, milyen óriási a nyomás a déli határon” – hangsúlyozta Nagy János, jelezve, hogy ezt természet- és környezetvédelmi szempontból is aggályosnak tartja.

Az államtitkár a videóban örömének adott hangot, hogy Mihálffy Béla, a térség országgyűlési képviselője indítványozta a Belügyminisztériumnál, hogy a magyar állam gondoskodjon a több száz roncs eltakarításáról, és ez a kormányrendelet már meg is született.

Korábban írtuk

A kormányrendelet értelmében a szegedi kormányhivatal – a bejelentést követően – értesíti a gépjármű utolsó tulajdonosát, hogy négy napon belül szállítsa el a járművet. Ezt követően egy őrzött telephelyre viszik és három hónap után értékesítik azt. A befolyt összeg állja az elszállítás költségeit – részletezte Nagy János.

Kiemelte, hogy a kormányhivatal a múlt héten el is kezdte a Homokhátság megtisztítását, és hétfőig 52 járművet szállított el.

„Bízom abban, hogy így az erdeinkben éktelenkedő roncsok el fognak tűnni. A magyar kormány álláspontja a kezdetektől fogva világos: az illegális migrációt meg kell állítani – hangsúlyozta az államtitkár, hozzátéve, hogy 2015 óta több mint 650 milliárd forintot költöttek a határvédelem megerősítésére.

”Ahhoz, hogy a kormány továbbra is eltökélten védhesse Magyarország és az Európai Unió külső határát, önökre is szükség van. Kérem, hogy a napokban postázott nemzeti konzultációban mondják el a véleményüket a bevándorlásról. Támogassák Magyarország kormányát az illegális migráció elleni küzdelemben! Számíthatnak ránk, számítunk önökre, mert nekünk Magyarország az első„ – fogalmazott Nagy János.