Nagy János a település új bölcsődéjének átadási ünnepségén arról beszélt, az intézménynek szimbolikus jelentősége van, egyrészt megmutatja a kormányzat szándékait a hazai családpolitika tekintetében, másrészt segíti a munkaalapú társadalom létrehozását.

Hirdetés

Az államtitkár emlékeztetett, a kabinet 2010 óta számtalan intézkedéssel, például a családi adózással, a babaváró programmal, a családi otthonteremtési kedvezménnyel, a nagycsaládosok támogatásával, a gyed extrával, az Erzsébet-táborok létrehozásával és az ingyenes étkezés bevezetésével segítette a családokat.

Ez a bölcsőde azt is lehetővé teszi, hogy a szülők nyugodtan dolgozhassanak, így a családbarát ország építése mellett a munkaaalapú társadalom létrehozásában is segítséget nyújt – mondta Nagy János, jelentős különbségnek nevezve, hogy 2010 óta nem segélyt osztanak, hanem munkát adnak az állástalanoknak.

Az ünnepségen az államtitkár a fényeslitkeiekhez szólva azt mondta, az itt élők példát mutatnak a magyar kormánynak azzal: ha van jó szándék, kiváló összefogás és szorgalmas munka, akkor semmi sem lehetetlen.

„Nehéz időszak előtt állunk, a háborús fenyegetettség árnyékában, a szankciós infláció nyomása alatt és állandó energiaválságban. Ilyenkor minden egyes beruházás és fejlesztés olyan ünnep, amelyet illő és üdvös megünnepelni” – fogalmazott. Nagy János megerősítette, a magyarok a Kelet és a Nyugat együttműködésében érdekeltek, abban, hogy ez a térség ne valaminek a széle, hanem valaminek a közepe legyen.

Nem először fordul elő, hogy Kelet és Nyugat elzárkózik, és háborút vív egymással, Magyarország kormánya azonban mindent meg fog tenni, hogy hazánk kimaradjon a háborúból – jelentette ki az államtitkár.

Az eseményen Seszták Miklós, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt mondta, az utóbbi években nagy fejlődésen ment keresztül Fényeslitke, a községet nem véletlenül emlegetik évek óta „bezzeg” faluként a térségben.

Mártha Mihály Tibor, Fényeslitke független polgármestere a bölcsődei beruházást ismertetve elmondta, a kétcsoportos, huszonnégy gyermekről gondoskodó intézmény a Pénzügyminisztérium 314 millió forint támogatásával és a település mintegy 35 millió forintos forrásából épült fel.

Korábban írtuk