Fotó: MTI/Ujvári Sándor
Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelõs államtitkára beszédet mond az Állami Gondozottak Országos Találkozóján, az ÁGOTA (Állami Gondoskodásban Élõ és Veszélyeztetett Fiatalok Támogatásáért Alapítvány) és a Szeged-Csanádi Egyházmegye Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltatója rendezvényén a Bács-Kiskun vármegyei Tasson 2023. július 22-én.
Hirdetés

Fülöp Attila az ÁGOTA Alapítvány (Állami Gondoskodásban Élő és Veszélyeztetett Fiatalok Támogatásáért Alapítvány) és a Szeged-Csanádi Egyházmegye Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltatója által megrendezett Állami Gondozottak Országos Találkozóján, a XXVI. ÁGOTA Tábor megnyitóján arról beszélt: a tábor mindig egy kitűnő szemle arra, hogy látható legyen, hány önkéntest lehet megnyerni a gyermekvédelem ügyének.

Hozzátette, ugyanilyen szövetségesei a kormánynak azok a civil szervezetek, amelyek viszik előre ezt az ügyet, és azok a munkáltatók, gazdasági vezetők, akik elfogadják azt az önéletrajzot, amelyen fel van tüntetve, hogy valaki a gyermekvédelemben nőtt fel.

„Ehhez két dolog fontos, egyrészt az a szövetség, amelyet az egyházi szereplőkkel az elmúlt években kialakított a kormányzat, a másik pedig, hogy lándzsát tört a kormány a nevelőszülői hálózat mellett, amelyet támogat, ha törik, ha szakad” – mondta az államtitkár.

Fülöp Attila a gondoskodásba vett gyermekek iskolai előmeneteléről szólva elmondta, hogy a nyolcadik évet befejező diákok több mint kétharmada abba a középiskolába megy szeptemberben, amelyet első helyen megjelölt. A leendő elsősök 88 százaléka pedig az első három helyen megjelölt iskola valamelyikében kezdi meg a tanévet – tette hozzá.

Fotó: MTI/Ujvári Sándor
ÁGOTA Falva szállásépületei az Állami Gondozottak Országos Találkozóján, az ÁGOTA (Állami Gondoskodásban Élõ és Veszélyeztetett Fiatalok Támogatásáért Alapítvány) és a Szeged-Csanádi Egyházmegye Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltatója rendezvényén a Bács-Kiskun vármegyei Tasson 2023. július 22-én.
Korábban írtuk