Navracsics Tibor a város első okleveles említésének 775. évfordulója alkalmából tartott eseménysorozat zárórendezvényén, a Zalaegerszegért díjak átadásán azt mondta: zalainak lenni mindig több volt, mint egyszerű földrajzi identitást képviselni.

Hirdetés

Olyan megbízatást, küldetést jelentett, ami a kultúra, a gazdaság vagy a politika történetében mindig sajátos vonalat képviselt, elég csak a Zrínyiekre vagy Deák Ferencre gondolni – tette hozzá.

Navracsics Tibor úgy vélekedett: Zala vármegyeként a magyar történelem egyik legnevesebb közössége, amelynek talán legnagyobb jelentősége, hogy olyan hírnevet vívott ki magának, amelyet az Aranybullával együtt a magyar demokrácia gyökerei között kell keresni.

Hasonlóan az angol Magna Chartához vagy más nemzetek kezdetleges intézményeihez, amelyekre ma rendkívül büszkék, „de gyengébb pillanataikban ki is oktatnak bennünket demokráciából” – mondta.

Zalaegerszeg sorsa az egész magyar történelem sorsát is hordozza nekirugaszkodásaival és megtorpanásaival együtt. A 19. század második felétől a 20. század elejéig, a már-már aranykorként kezelt időszak az ország délnyugati részén soha nem látott fellendülést hozott, amire az itt élők „demokráciát, kereszténydemokráciát tudtak építeni”. Zalaegerszeg legnagyobb „ajándéka” Mindszenty József püspök, aki a magyar kereszténydemokrácia élő lelkiismerete és képviselője volt, ennek tanúbizonysága a nemrég átadott új emlékközpont – jelentette ki a politikus.

Navracsics Tibor szerint Zalaegerszeg ma már egy tágabb városhálózat jelentős része, az elmúlt évek fejlődése ipari központtá tette országos és közép-európai szinten is. Olyan alakuló városhálózat része a Dunántúlon, ahol „az egymást kiegészítő gazdasági és kulturális profilú városok egy virágzó régiót építenek”.

Ehhez a hálózathoz mindenki hozzáteszi „gazdasági-kereskedelmi, hadászati ipari vagy kulturális-kreatív ipari örökségét”, és ahol egyetemi központok együttműködéseként a jövő polgársága és térsége boldogabb és stabilabb lehet. A zalaiak is hozzáteszik a „ragaszkodásukat a demokráciához, az innovativitásukat, a kreativitásukat, a demokrata mentalitást, amit ma a magyar belpolitikában is hordoznak” – mondta.

Balaicz Zoltán polgármester (Fidesz-KDNP) felidézte, hogy a jubileumi évben több új köztéri alkotással gazdagodott a város, felavatták a Mindszentyneumot, a megújult Göcseji Múzeumot, az új kulturális intézményként működő Korona Szalont, a kézműves piacot, az Alsóerdei Sport- és Élményparkot, valamint az új uszodakomplexumot. Örömtelinek nevezte, hogy tovább erősödött a helyi gazdaság, 2,6 százalékra csökkent a munkanélküliség aránya és számos gazdaságfejlesztési beruházás zajlott, köztük a Rheinmetall, a Flex, az AVL, a Bosch, a Europtec vagy a Science Park megvalósítása.

A fejlődő és erősödő Zalaegerszeg eredményei „egy csapat, egy közösség, egy város” közös sikerei, mert a városban olyan lokálpatrióta összefogás született, amelyben mindenki tenni akar Zalaegerszegért, a jövőért – közölte. A koronavírus világjárványát, a szomszédban dúló háborút, a gazdasági problémákat említve a polgármester úgy értékelte, hogy „felborultak a mindennapok, kiszámíthatatlanná vált a jövő”, de a bizonytalanságban „mindig felértékelődik a bizonyosság, a változásban a változatlanság, a rendetlenségben a rend utáni vágy”.

Vigh László, a térség országgyűlési képviselője (Fidesz) egyebek mellett azt hangsúlyozta, hogy Zalaegerszeg elmúlt évtizede – hasonlóan Zala megyééhez és Magyarországéhoz – sikertörténet. Ezt a munkát, fejlődést folytatják tovább, amihez az európai uniós pénzekre is szükség van – közölte.

A zalai megyeszékhely ünnepi rendezvényén Zalaegerszegért díjat kapott Babják Zoltán, a kárpátaljai testvérváros, Beregszász polgármestere – aki betegsége miatt nem tudott jelen lenni -, Béres Katalin, a Göcseji Múzeum főmuzeológusa, Buktáné Hetesi Magdolna, a Zala Megyei Egészségbiztosítási Pénztár nyugalmazott vezetője, Hartmann Miklós, a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara korábbi főtitkára, Kopeczky Ildikó csecsemő- és gyermekgyógyász, Kozáry Ágnes, az első zalai olimpikon, Mátai Ferenc, a Landorhegyi Általános Iskola nyugalmazott igazgatója, Németh László, a Zrínyi Miklós Gimnázium nyugalmazott igazgatóhelyettese, továbbá a Nyugdíjas Pedagógus Egyesület és a Zalaegerszegi Szimfonikus Zenekar.

A díjátadáson jelen volt Birkner Zoltán, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke, Papp Dániel, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgatója, Sifter Rózsa, Zala megye főispánja és Magyar János, a szlovéniai testvérváros, Lendva polgármestere is.

Korábban írtuk