Fotó: ShutterStock
Hirdetés

A pedofília nem feltétlenül csak a kiskorú vagy gyermek ellen elkövetett szexuális visszaélésben nyilvánulhat meg. Pedofíliának az tekinthető, amikor a felnőtt szexuális élvezetet él meg a gyermekkel történő bármiféle érintkezés során.

Tünet esetén…

Előfordul, hogy a gyermek az egészből semmit nem érzékel.

– Ettől függetlenül a jog pedofil cselekményként azonosítja az esetet, abúzus történik, illetve a pszichológia is pszichés zavarként értékeli az erre vonatkozó késztetést vagy cselekményt – mondja Hal Melinda klinikai szakpszichológus, az MCC Tanuláskutató Intézetének vezető kutatója.

A szakember szerint sok esetben a látszólag kisebb abúzusok is lelki lenyomatot hagynak a gyermekben, ahogyan azok is, amelyről a környezetében nem vesznek tudomást. Az átélt trauma később súlyosan befolyásolhatja a szexualitáshoz, az intimitáshoz, a bizalomhoz való viszonyát, akár krónikus fájdalomhoz és fizikai megbetegedéshez is vezethetnek.

Korábban írtuk

– Klinikusként soha nem mérlegelünk a kliens fájdalmát illetően. A trauma az trauma, nincs súlyosabb vagy kevésbé súlyos eset. Az objektív tényállás felderítése az igazságszolgáltatás feladata, a jogi következményeket ott mérlegelik. Mi csak segíthetjük a folyamatot – teszi hozzá a szakpszichológus.

A kórkép alapján a pedofil gondolatok is kóros elmeállapotot jeleznek. A szakember szerint sokkal többeket érint ez a fajta torzulás, mint ahányan tényleges cselekmények által látóterünkbe kerülnek. Legtöbben soha nem követnek el bűncselekményt, de a gyermekekkel szembeni szexuális vágy ott bujkál bennük. A jog szerint a pedofil gondolat nem bűncselekmény, ha viszont valaki pedofil pornográf tartalmak fogyasztásával éli ki hajlamait, azzal már bűncselekményt követ el.

Fotó: Demokrata/Vogt Gergely
Hal Melinda

– Aki elkezd pedofil fotókat, videókat nézegetni, az megindult a leejtőn. Egy idő után kialakul a függőség, végül a folyamatok még súlyosabb bűncselekményekhez vezethetnek – magyarázza a szakember.

A pedofília elleni fellépésben a megelőzésre kellene koncentrálni, az elrettentő súlyú büntetések mellett arról sem ártana beszélni, hogy a cselekmény mindkét félre nézve rettenetes következményekkel jár. A szakember szerint meg kell próbálni a lelkiismeretre hatni, a tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy még a büntetőjogi kategórián kívül eső szexuális devianciákkal élők is megijednek saját kóros viselkedésük felismerésétől, bűntudatuk támad, és a szakellátástól kérnek segítséget. Fontos hangsúlyozni, hogy aki még tett elkövetése előtt felismeri a problémát, következmények nélkül fordulhat szakemberhez. A pedofília gyógyíthatóságára vonatkozó kérdésre Hal Melinda határozott feleletet ad.

– Azt gondolom, hogy ha valaki időben észleli magában a zavart, racionálisan tud gondolkodni, megfelelő értékrend birtokában van, akkor pszichoterápiával hatékonyan gyógyítható.

A pszichológus hozzáteszi, hogy a pedofília, ahogy a legtöbb szexuális deviancia is, más lelki problémák tüneteként jelentkezik, hangulati, szorongásos és különféle személyiségzavarok állhatnak a háttérben. Ezek a mentális betegségek együtt alkotnak egy veszélyes elegyet. Amikor a mentális zavart környezeti ingerek provokálják, szorongás, párkapcsolati probléma, családi nehézségek jelentkezhetnek, a krízisek hatására pedig elszabadulhat a pokol, kontrollvesztett állapot léphet fel.

A pedofil hajlamú egyének felelősségteljes magatartása nemcsak szakember segítségének igénybevételével kapcsolatban fontos, hanem abban a tekintetben is, hogy elkerüljék a kísértésbe vivő szituációkat. Alkalmassági vizsgálat, személyiségprofil alapján ha nem is a hajszálpontos szexuális deviancia, de a súlyos instabilitás, a lelki kép, az agresszió és a mentális zavarok feltárhatók.

Gyermekek közelében

Hal Melinda szeretné azt hinni, hogy a pedofil hajlamúak nem szándékosan vállalnak gyermekek közelében munkát.

– Ám legkésőbb akkor, amikor először jelentkezik a kóros inger, határozott lépést kell tennie az egyénnek annak érdekében, hogy távolságtartással csökkentse a kockázatot – fűzi hozzá a pszichológus.

A szakember szerint a legszigorúbb, folyamatos alkalmassági vizsgálatokra, személyiségprofil feltárására és preventív beavatkozási módszerekre is szükség van azok esetében, akik gyerekekkel, fiatalokkal foglalkoznak. A gyermekintézmények munkatársai, a pedagógusok, a nevelők pedig értő figyelemmel és a megfelelő segítségnyújtási hálózat kiépítésével előzhetik meg a bajt.

A pedagógusoknak meg kell hallaniuk azt a gyereket, aki jelzi, hogy szerinte furcsán néz rá a tanár bácsi vagy néni. A gyerekek ugyanis a legtöbb esetben jelzik, ha valami furcsa dolog történik körülöttük. Visszahúzódóak lesznek, félni kezdenek a tanártól, nevelőtől, családi baráttól. Ezekre a viselkedési változásokra kell figyelni, mert nagyon sok esetben még időben közbe lehet lépni. A felderítést nehezítik az olyan helyzetek, amikor a felnőtt szerelmet hazudik egy gyereknek. Egy traumatizált, nehéz sorsú, egészséges kötődést nem ismerő, biztonságot kereső gyermek szeretetre, vágyik, arra, hogy kapcsolódhasson valakihez, ezért boldogan hisz a felnőttnek. A felnőtt biztonságot ígér, ő az egyetlen, aki mellette áll, a következő pillanatban pedig már a szeretőjévé válik. A kiskorú akár partner is lehet abban, hogy elbújjanak, elkendőzzék, máshogy adják elő a történteket.

– A gyermek nem döntésképes ilyen esetekben, a frontális lebeny 21-22-25 éves korára érik meg annyira, hogy racionális döntést hozhasson, az említett helyzetben azonban manipuláció áldozatává válik – teszi hozzá a szakember.

Kiszűrhetőek-e?

Mit tehet a társadalom és az állam annak érdekében, hogy a pedofilokat távol tartsa a gyermekektől?

– A kérdés indokolt, joggal várja el a közvélemény, hogy a pszichológus, amennyiben képes rá, szűrje ki a társadalomból a kis- vagy fiatalkorúakat zaklató, fejlődésüket veszélyeztető személyeket – mondja dr. Karap Gergő jogász, pszichológus, igazságügyi szakértő.

A szülői felügyeletre való alkalmasságot is vizsgálják bírósági eljárásban, amikor a válás során vita alakul ki arról, hogy kinél maradjon a gyermek, vagy van-e lehetőség megosztott felügyeletre. A bírói hivatásra, a lőfegyver tartására vagy használatára való alkalmasság is előzetes vizsgálat tárgya. Ezekben az esetekben is az aktuális állapotból következtetnek a későbbi magatartásra.

A gyermekek védelméről a törvény jelenleg is szigorúan rendelkezik. A Btk. ismeri a foglalkozástól való eltiltást mint mellékbüntetést. Ez azonban csak utólag, a már elkövetett cselekményre tud reagálni, és jogerős ítélethez kapcsolódik. A büntetőjognak azonban deklarált célja az általános és a speciális megelőzés is. Célja, hogy a büntetéssel való fenyegetéssel már a gondolat szintjén eltántorítsák a tettől a potenciális és a tényleges elkövetőket.

A szakértő szerint az ember természetes ösztöninek köszönhetően igyekszik elkerülni a büntetést, amelyet a társadalom a jogsértő magatartáshoz rendelt. A szexuális zavaroktól szenvedők azonban sok esetben másképp vagy épp sehogy sem mérlegelnek, ezért a gyermekekkel foglalkozó intézmények munkatársai körében lefolytatott pontos szűrés lenne a leghatékonyabb módszer.

– Nagyon valószínűnek tartom, hogy megfelelő adatmennyiséggel lehet olyan jegyeket azonosítani, amelyek csak a pedofil bűncselekményeket elkövetőknél vannak jelen, és amelyek alapján az átlagembertől elkülöníthetők – mondja Karap Gergő.

Elvileg megvan rá a lehetőség, hogy pszichológus segítségével kiszűrjék mindazokat, akik pozíciójukkal visszaélve a kis- és fiatalkorúakat zaklatják. Ehhez azonban több száz olyan személy vizsgálatára volna szükség, akiket pedofil bűncselekmény miatt jogerősen ítéltek el.

– Ahhoz, hogy fel tudjuk mérni a jellemző életkörülményeket, magatartást, személyiségjegyeket, kell egy minta, egy adatbázis azokról, akikre vitán felül pedofil magatartás jellemző – mutat rá Karap Gergő. – Ez garantálná, hogy a vizsgálati módszer ne spekulációkra, hanem adatokra épüljön.

Egyelőre azonban még nincs előzetes szűrés céljából átfogó személyiségrajzunk azokról, akiket az igazságszolgáltatás jogerősen elmarasztalt pedofil bűncselekmények miatt. De ha készülnek is ilyen személyiségvizsgálatok a tettesekről, azokat igazságügyi szakértők készítik, az eredményeket pedig titkosítás védi. Akik átfogóbban kutathatnának, megfelelő szakértelem és gyakorlat birtokában, jelenleg nem férhetnek hozzá a bírósági aktákhoz. Ezeknek a szakembereknek össze kellene dolgozniuk, hogy az adatokból következtetés vagy személyiségprofil rajzolódhasson ki, aminek alapján el lehet indulni a szűrési metódus kiépítésében.

– Tegyük föl, hogy mégis eljutunk odáig, hogy van minimum 300 ember az elmúlt 5-10 évből, akit pedofil bűncselekmény miatt jogerősen elítéltek. Megvannak az életkörülményeik, a teszteredményeik. Az adatok feldolgozása során az eredmények egy részénél markáns és az átlagemberétől eltérő jegyeket kell azonosítani. Olyan statisztikai eljárásokkal bizonyított különbségeket kell találni a bűnözők és a normál populáció tagjai között, amelyeket a döntéshez felhasználva minimális a tévedés esélye – magyarázza Karap Gergő.

Persze nincs garancia az ilyen kutatás sikerére – ahogy a sikertelenségére sem. Mindenképpen jelentős erőforrásokat és időt igénylő folyamatról van szó.

Felmerül közben egy gyakorlati és filozófiai aspektusa is a dolognak: milyen mértékben kívánunk lemondani a szabadságról, mélyebben beengedni az állami beavatkozást az életünkbe a biztonságért cserébe? A kérdés erősen megosztja a társadalmat. A szakértő szerint a szűrésen fennakadt emberek életviszonyaiba való beavatkozás okozta kár elenyészik a mellett a kártétemény mellett, amit a potenciális tettes okoz, hogyha gyermekek közelébe kerül.

– Egy ilyen rendszer kiépítésében az államnak nagyon körültekintően kell eljárnia és a lehető legszélesebb társadalmi konszenzusra kell alapoznia, hiszen a támadások erősek lesznek. Évekig kellene a rendszert működtetni és védeni ahhoz, hogy az eredményei már számokban is megragadhatók legyenek. Létjogosultságát leginkább az bizonyítaná, ha a bűnesetek száma visszaesne a bevezetését megelőző időhöz képest – mondja Karap Gergő.

A pedofília szűrését tehát jogi és technikai tényezők is akadályozzák. Hal Melinda elmondása szerint ezért egyszerűbb lenne általánosságban a devianciákat szűrni, amelyekre már léteznek tesztek, ahogyan a mentális zavarok előszűrésére is. Ezek mellé kellene újakat is alkotni.

– Ha összeáll a grémium a klinikus szakértőkből, akik foglalkoztak ilyen esetekkel, gyorsan össze tudnak állítani olyan módszertant, amely segít azonosítani a problémás személyiségeket. Azt gondolom, ez volna jelenleg a cél, illetve a követés bevezetése – teszi hozzá Hal Melinda.

A szakember szerint az úgynevezett projektív tesztek (amikor pl. a vizsgált személynek az eléje tett ábrákba kell „belelátnia” valamit – a szerk.) tökéletesen alkalmasak a teljes személyiségprofil meghatározására. A hatékonysághoz azonban elengedhetetlen, hogy a pedagógusi, nevelői vagy bármilyen gyermekekkel kapcsolatos hivatás gyakorlása esetén újra komolyan vegyék az alkalmassági vizsgálatot. Ezek ugyanis Hal Melinda tapasztalata szerint bizonyos területeken igen elnagyoltak.

A pedofil bűncselekményekkel összefüggésben tudni kell, hogy a tettesek jelentős része nem tényleges pedofil, hanem úgynevezett alkalmi ragadozó. Az ilyenek az önkontroll zavara miatt követik el tettüket. Adott helyzetben nem mérlegelnek, hanem elvesznek egy hormonális hullámban, érzelmi viharban, engedelmeskedve beteges késztetéseiknek.

A pszichológus hangsúlyozza, hogy az ilyen esetekben sincs semmilyen mentesítő körülmény, a felnőtt felelőssége teljes birtokában cselekszik, az önkontroll gyakorlásával elejét tudná venni a szörnyű bűncselekménynek. Az alkalmi ragadozók bűnelkövetésének esélyei azért is nőnek, mert a társadalomra minden szűrő nélkül ömlik a szexualitás és a szexuális devianciák ábrázolása az online térben.

– A szakellátásban azt látjuk, hogy gyakran jönnek kliensek olyan gondolatokkal, amelyek egy sorozat megtekintése után ragadták meg a képzeletüket. A kényszergondolatok aztán ráépülnek az egyén személyes problémáira. Azt tapasztaljuk, hogy a médiában látottak időnként úgy működnek, mint egy lövedék. Képesek akár átalakítani az idegrendszeri struktúrákat is – mondja végezetül Hal Melinda.