Németh Zsolt kijelentette: elfogadhatatlan és meghökkentő az Európai Bizottság állásfoglalása, mely nem ajánl tagjelölti státust Georgiának.

Hirdetés

Hangsúlyozta azonban: a tagjelölti státus megadása Ukrajnának és Moldovának fontos lépés, mely a Nyugat-Balkán több országát követően európai perspektívát biztosít ennek a két szomszédos országnak is. Rendkívül sajnálatosnak nevezte ugyanakkor, hogy az Európai Bizottság döntése figyelmen kívül hagyja a jelenlegi orosz katonai agresszió gyökerét jelentő, Georgiával szembeni 2008-as orosz katonai fellépést, mely nélkül – mint mondta – nem értelmezhető az ország helyzete, és a jelenleg kialakult háborús helyzet sem.

A közgyűlés magyar delegációjának vezetője reményt fejezte ki, hogy Georgia tagjelölti státusának megtagadása miatt Ukrajna és Moldova európai perspektívája nem fog több kritikát kiváltani, mint elismerést és támogatást.

A jelenlegi helyzetben az egyetlen megoldás új lendületet adni az európai közös jövő építésének – mondta. Örömteli és fontos, hogy ebben a folyamatban hangsúlyosan jelenik meg az európai perspektíva, valamint az, hogy komoly lendületet kapott a finn és a svéd NATO-csatlakozás, illetve az Európa Tanács kilátásba helyezett negyedik csúcstalálkozójának megrendezése – tette hozzá Németh Zsolt.

Korábban írtuk