Négy év után távozik a Jobbiktól a párt közösségi média osztályának vezetője – tudta meg a Mandiner Scheier Krisztián leveléből. A távozó munkatárs a most lezajlott előválasztási kampányban tapasztalható fejetlenséget látva egyfajta segélykiáltásként írt egy e-mailt a megfelelő személyeknek, amiben felhívta a figyelmet a kampánytervezés hiányosságaira, és megemlítette, hogy ilyen körülmények között nem szeretne szerződést hosszabbítani – írja a Mandiner.

Hirdetés

„Ha így mennek a dolgok tovább, annak nem lesz jó vége”

– fogalmazott a jobbikos tanácsadó levelében.

A Jobbik-frakciónak tanácsadóként dolgozók listáján is szereplő Scheier Krisztián ugyanakkor megjegyezte, Jakab Pétert a kezdetektől fogva támogatja, ezért úgy döntött, ír egy utolsó javaslatcsomagot a „hatékonyabb működés érdekében” – számol be a portál.

„A válasz viszont csak annyi volt, hogy ez nem óvoda, én már felmondtam, viszontlátásra. A doki többi részéről egy percet nem beszéltünk”

– jegyzi meg a levélíró.

A Mandiner megszerezte az említett javaslatcsomagot is, amiben a volt munkatárs az előválasztási eredmény jobbikos kommunikációjának kapcsán felveti:

„Bárki is fog győzni, teljes mellszélességgel fogjuk támogatni az Orbán Viktorral szembeni küzdelemben. Az előválasztás egy nagyvárosi műfaj, és Jakab Péter, illetve a Jobbik hozta a legnagyobb áldozatot a kormányváltásért.”

Ahogy arról korábbi cikkünkben is beszámoltunk, Jakab Péter előválasztási kudarcát a Facebook-oldalán kommentálta, ahol gratulált a második fordulóba bejutó miniszterelnök-jelölteknek.

„Bármelyikőjük is fog győzni, teljes mellszélességgel támogatni fogom a kormányváltásért vívott küzdelemben”

– fogalmazott a közösségi oldalára múlt csütörtökön feltöltött videójában Jakab Péter.

A Mandiner cikke további részletekkel ITT olvasható.

Korábban írtuk