– Sehol sem állítottam, hogy cikkeink a teljes igazságot tartalmazzák

Hirdetés

– írta az Origo megkeresésére küldött terelő válaszában Szabó Tünde, aki az Átlátszó Erdély portál újságírójaként egyike volt azoknak, akik lejárató akciót indítottak Böjte Csaba és a Dévai Szent Ferenc Alapítvány ellen.

Médiakampányt kreálhattak Böjte Csaba lejáratására a baloldalon

Ahogy arról korábban a demokrata.hu is beszámolt, nemrég kiderült, hogy tudatos médiakampányt kreálhattak Böjte Csaba lejáratására a baloldalon, ami azonban megbukott, miután Mónika, az ügy koronatanúja, akinek vallomására építették az akciót, maga kért nyilvánosan bocsánatot az őt korábban befogadó ferences szerzetestől, és azt írta:

„végre sikerült eltávolítani a mérgező embereket, akik a maga fejét akarták általam.”

Az esettel kapcsolatban az Origo oknyomozó munkába kezdett, amelynek során számos érintettet megkerestek, több hangfelvétel és írásos bizonyíték is a portál birtokába került, amelyekkel az elmúlt időszakban folyamatosan szembesítették Szabó Tündét, a ferences szerzetes elleni lejárató anyagok egyik szerzőjét.

Az Átlátszó Erdély újságírója egyik válaszában maga is bevallotta, hogy nem tudták teljes bizonyító erővel alátámasztani állításaikat, és úgy fogalmazott: „mi Máthé Mónika állításait igyekeztünk ellenőrizni, amit nekünk az interjúban tett.”

Szabó Tünde arra is hivatkozott, hogy Mónika története, és annak részletei egybecsengenek a szexuális abúzusról szóló kutatások általános eredményeivel is.

„Jeleztem, hogy bizonyos aspektusokból nem deríthető ki a teljes igazság”

– írta magyarázkodva a lejárató cikkek szerzője. Szabó Tünde – amellett, hogy propagandistának nevezte az Origónak az igazságot kideríteni igyekvő munkatársait, és jogi következményekkel fenyegetőzött – elismerte, hogy a szovátai otthonban történtek részleteiről az egyes szereplők eltérő módon számoltak be.

„Az állítólagos visszaéléseket tematizálni kell”

Hogy mindezen ellentmondások, és bizonytalanságok ellenére mégis miért jelentették meg a Böjte Csabát befeketítő anyagokat a dollármédiában, leginkább talán az magyarázza, amit a támadásokat a szélsőbalos Mérce hasábjain megjelentetető másik újságíró, Kulcsár Árpád írt korábban.

Az Origo emlékeztet,

Kulcsárt korábban jogerősen elítélték becsületsértés és rágalmazás miatt, amikor hamisan vádolta meg szexuális zaklatással Váta Lóránd kolozsvári színészt.

Az eset után Kulcsár kénytelen volt lemondani a Transindex főszerkesztői posztjáról, amit bejelentve azt írta: „szexuális zaklatási ügyekben az ártatlanság vélelme kicsit másként működik.” Sőt, Kulcsár kifejezetten azt hangsúlyozta, hogy az állítólagos visszaéléseket „tematizálni” kell.

Ez történhetett a jelenlegi esetben is, amikor a Böjte Csaba ellen egyértelműen elfogult dollármédia újságírói olyan cikkeket jelentettek meg, amelyek megalapozottságáról maguk sem lehettek teljesen meggyőződve – olvasható az Origo cikkében.

A témában írt korábbi cikkünk ITT érhető el.

Korábban írtuk