Nem sikerült a Fidesszel szemben szövetségre lépett ellenzéknek megszólítania a jobbikos szavazókat. Ez rányomta a bélyegét az Egységben Magyarországért szövetség választási teljesítményére. Ám nem kizárólag a Jobbik szavazóit nem tudta mozgósítani az ellenzéki összefogás – ezt állapította meg gyorselemzésében a Horn Gábor vezette Republikon Intézet.

Hirdetés

Ahogy írták, a választás egyik legnagyobb meglepetése az ellenzék alacsony mozgósítása volt: 2022-ben mintegy 890 ezer listás szavazattal kapott kevesebbet az Egységben Magyarországért, mint 2018-ban a DK, az Együtt, a Jobbik, az LMP, a Momentum és az MSZP-Párbeszéd listák összesen.

Az egykori szélsőjobboldali párt szavazóinak mozgásának felderítése érdekében hasonlította össze a szavazati arányokat az Intézet abban a húsz egyéni választókerületben, ahol 2018-ban a Jobbik a legjobb egyéni eredményeit érte el. Leszögezték viszont, hogy elemzésük becslés, amely a tendenciákat jelzi. Az összes vizsgált OEVK-ban többet kapott az Egységben Magyarországért egyéni jelöltje, mint négy évvel korábban

a Jobbikon kívüli ellenzéki pártok (DK, Együtt, LMP, Momentum, MSZP, Párbeszéd) egyéni jelöltjei összesen. A vizsgált kerületekben a Jobbik szavazóinak 53 százaléka valószínűsíthetően az Egységben Magyarországért jelöltjére szavazott, ennél jelentősen kisebb a Mi Hazánkra, valamint a Fideszre szavazók aránya az elemzők szerint.

Korábban írtuk

A további részletekről IDE kattintva a Mandiner honlapján olvashat.