– Magyarországon négy-, négy és fél millió ember ingázik naponta az otthona és az iskolája, munkahelye között. Többségük vidéki: egyike azoknak a magyaroknak, akiknek eddig kevesebb jutott a közösből, mint a fővárosban élőknek. Ezért fogalmazok úgy, hogy az új vármegye- és országbérletekkel nemcsak olcsóbbá és egyszerűbbé tesszük a közösségi közlekedést, de igaz­ságosabbá is

Hirdetés

– mondta el a Magyar Nemzetnek az építési és közlekedési miniszter.

A jegypénztáraknál péntektől lesz elérhető az új vármegye- és országbérlet.

Lázár János erről elmondta: az új megoldásokkal senki sem járhat rosszabbul, hiszen minden korábbi bérlet- és jegytípus megmarad ezután is, csupán a kínálat bővül egy olyan megoldással, amely a magyar családok többségének érdemi, akár havi több tízezer forintos megtakarítást jelent majd.

− Az elmúlt évtized egyik legjelentősebb támogatása, amit a hazai közösségi közlekedés kapott, az volt, hogy Magyarország kormánya nem emelte a tarifákat. Ez jelentős támogatás, amiből azonban eddig nem egyenlő mértékben részesedtek a fővárosban és a vidéken élők

– magyarázta a miniszter.

Hozzátette: ennek köszönhetően alakultak ki az olyan aránytalanságok, hogy míg egy Szeged–Hódmezővásárhely bérlet 24 500 forintba, egy Cegléd–Budapest pedig 57 100 forintba került havonta, addig Budapesten – az állami támogatásnak köszönhetően – akár tízezer forintnál is kevesebbért használhattuk a főváros teljes közösségi közlekedési rendszerét. Az új megoldással azonban most ugyanezt az állami segítséget megadják a vidéki ingázóknak is, akik az előbb említett összegekhez képest ezentúl mindössze 9450 forintért, vagyis egy vármegyebérlet áráért utazhatnak, ráadásul már nem csupán az otthonuk és a munkahelyük között, hanem bárhol a megyében. Nem is beszélve a diákok 90 százalékos támogatású bérletéről, amely szinte jelképes összegbe, mindössze 945 forintba kerül majd havonta.

– Az ingázáson keresztül a két új bérlet legnagyobb kedvezményezettjei valóban a vidéken élők lesznek, de jobban járnak vele a fővárosban, illetve a nagyvárosokban élők is, valamint általában a családok, hiszen a munkába, iskolába járás mellett a hétvégi kirándulásokat is olcsóbbá és egyszerűbbé teszi majd egy olyan bérlet, amely kevesebbe kerül, mint egy tank benzin, a helyközi közlekedésben pedig szintén korlátlanul használható országszerte. Összességében egy-egy átlagos háztartásban a több tízezer forintot is elérheti a havi megtakarítás

– mutatott rá a szakminiszter. – A vármegye- és országbérletek tehát hozzájárulnak a rezsiköltségek csökkentéséhez is, ami a mai inflációs környezetben különösen fontos szempont volt a kormány számára – fűzte hozzá.

A teljes interjút a Magyar Nemzet oldalán olvashatják.

Korábban írtuk