Az Európai Parlament egy világjárvány közepén – amikor naponta ezrek halnak meg és milliók veszítik el munkahelyüket a…

Gepostet von Varga Judit am Dienstag, 12. Mai 2020
Hirdetés

Az Európai Parlament egy világjárvány közepén – amikor naponta ezrek halnak meg és milliók veszítik el munkahelyüket a vírus következtében Európában – elérkezettnek látta az időt, hogy holnap, immár sokadszor a magyar jogállamiságról vitatkozzon, most épp a koronavírus elleni védekezést lehetővé tevő törvény demokratikus mivoltát megkérdőjelezve – írja Varga Judit.

„Az Európai Parlament balliberális többsége ráadásul úgy kíván ítéletet mondani Magyarország felett, hogy a tisztességes eljáráshoz fűződő legalapvetőbb elvet is semmibe véve nem teszi lehetővé, hogy a Magyar Kormány tagjaként kifejthessem jogi és politikai álláspontunkat a sokadik hazánkról szóló brüsszeli vitában”

– hívja fel a figyelmet az igazságügyminiszter.

Ezzel az EP a legalapvetőbb demokratikus jogokat veszi semmibe és mindeközben nem vesz tudomást az Európai Bizottság hivatalos álláspontjáról sem, miszerint a magyar koronavírustörvény nem sérti az uniós jogot – rögzíti.

Korábban írtuk

Az Európai Parlament szocialista elnöke David Sassoli hivatalos levélben utasította el, hogy akár személyesen, akár online bejelentkezés keretében felszólaljak a hazánkról szóló holnapi EP vitában. A demokratikus legitimációjára oly büszke EP úgy kíván jogállamiságról, demokratikus alapértékekről vitatkozni, hogy a tisztességes eljárás alappillérét, az érinett fél személyes meghallgatását kívánja ellehetetleníti – húzza alá Varga Judit.

Az elmúlt hetekben Magyarországot soha nem látott mértékű, megalapozatlan politikai támadás érte az Európai Unióban, holott már az Európai Bizottság alelnöke, Vera Jourová is kijelentette, hogy a magyar koronavírus-törvény nem sérti az európai jogot. Az EP ennek ellenére ismételten hazánkról kíván vitázni ahelyett, hogy a tagállamok járvány elleni védekezésének elősegítésére összpontosítaná erejét. Egy demokratikus vita alapja, hogy az érintett félnek lehetőséget kell adni arra, hogy elmondhassa véleményét. Az Európai Parlament azonban – nem először – szembe menve az európai alapértékekkel, nem kívánja biztosítani ezt a lehetőséget – írja.

Ma telefonon egyeztetek ez ügyben Vera Jourová bizottsági alelnök asszonnyal és hivatalos választ küldök David Sassoli-nak, az Európai Parlament elnökének, melyben felszólítom az Európai Parlamentet, hogy tegye lehetővé, hogy a Magyar Kormány tagjaként kifejthessem álláspontunkat egy Magyarországról megrendezésre kerülő vitában – zárja sorait a tárcavezető.