Fotó: MTI/Nemes János
A helyi hagyományõrzõ együttes mûsora a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség honfoglalási emlékünnepségén a Beregszász közelében fekvõ Tiszacsoma község emlékparkjában 2021. június 27-én.

A beregszászi járási Tiszacsomán, a Honfoglalási Emlékparkban, ahol negyed évszázada ezeréves Árpád-kori temetőt és települést tártak fel a régészek, 1996 óta emlékezik a honfoglaló ősökre a kárpátaljai magyarság. Egy évvel ezelőtt a koronavírus-járvány miatt elmaradt az ünnepség, idén viszont a kedvező egészségügyi helyzet lehetővé tette a közös megemlékezést.

Hirdetés

A honfoglalás legendáriuma a történelmünk kezdetét jelzi – hangoztatta a jelenlévőket köszöntő Beke Mihály András, Magyarország Beregszászi Konzulátusának első beosztott konzulja.

„Megtaláltuk a helyünket Európában, megteremtettük a magyarok államát, egy keresztény és független államot” – húzta alá a diplomata.

Szavai szerint Szent István állama évszázadokon keresztül védelmet és otthont nyújtott a Szent Korona minden népének, a honfoglaló magyarok utódainak, az itt élő szlovákoknak, ruszinoknak, az Oszmán Birodalom támadásai elől északra húzódó szerbeknek, a Kárpátokon átkelő románoknak, a messze földről idetelepített dolgos németeknek és másoknak.

Korábban írtuk

A honfoglalás ünnepe itt már szép hagyománnyá vált – állapította meg Beke Mihály András.

„Nem mi őrizzük a hagyományokat, hanem azok őriznek meg minket” – mondta a beregszászi magyar konzul.

Beregszász, és egyben a hozzá tartozó kistérség polgármestere, Babják Zoltán üdvözölte a KMKSZ 26 éves kezdeményezését, amelynek köszönhetően az idelátogatók két napon keresztül tematikus programok segítségével ismerkedhetnek meg honfoglaló őseink életmódjával, a népi mesterségekkel.

Szavai szerint 1996-ban egy új nemzet ünnep született, a Tiszacsomai Honfoglalási Emlékpark pedig „nemzeti identitásunk őrzője”.

Gulácsi Géza, a KMKSZ alelnöke ősi, vihartépte tölgyfához hasonlította a magyar nemzetet, amelynek „számos ága törött le, és mégis itt van”, miközben számos olyan népről, birodalomról tudunk, amelyek ma már csak a történelemkönyvekben találhatók meg. A mai nemzedék feladatáról szólva a politikus kifejtette, hogy „hűségesnek kell maradnunk és a tölgyfa szívósságával kell kapaszkodnunk továbbra is anyanemzetünkbe”.

Az ünnepség végén a történelmi egyházak képviselői mondtak áldást, majd a jelenlévők elhelyezték az emlékezés koszorúit.