🇭🇺⚖️Az Európai Bizottság szerint jogállamisági jelentése egységes és objektív szempontok alapján értékeli valamennyi…

Gepostet von Varga Judit am Freitag, 2. Oktober 2020
Hirdetés

Varga Judit szerint a jelentés inkább kézikönyv a kettős mérce alkalmazásához.

„Kezdők és haladók egyaránt számos ötletet meríthetnek belőle” – jegyezte meg a miniszter, aki összegyűjtött néhányat ezek közül a jogállamiság legnagyobb „barátait” (a Benelux és az északi államokat) bemutató jelentések áttanulmányozása után.

Azt írta: a magyar jelentés hivatkozik az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) éves beszámolójára, ugyanakkor a bizottság ezt Belgium esetében nem tartotta szükségesnek. Akkor ugyanis kiderült volna, hogy a hagyományos saját forrásokat illetően Belgium esetében 2014 és 2018 között kétszer annyi ajánlással lezárult vizsgálat folyt, mint Magyarország esetében – hangsúlyozta Varga Judit.

Az Európai Szemeszter országspecifikus ajánlásaira csak a magyar jelentés utal. Pedig ezek az ajánlások például Belgium, Dánia, Luxemburg és Svédország esetében is a pénzmosás elleni keret hatékony felügyeletére szólítanak fel.

Korábban írtuk

Kitért arra is, hogy a magyar jelentés hosszasan foglalkozik a bírák illetményrendszerével, és még a hároméves illetményemelési programot is „sikerül” kedvezőtlen színben feltüntetnie. Egyes Benelux és északi államok jelentései a bíróságok egyértelmű forráshiányait taglalják, a bizottság ezt mégsem találja problémásnak.

Varga Judit kiemelte azt is, hogy a bizottság „igen aggódik” a magyar médiapluralizmus helyzete miatt. A médiapluralizmus monitor szerint – amelyre Magyarország esetében sokat hivatkoznak – a médiapiac pluralizmusa Finnországban magas kockázatnak van kitéve. Ez persze a finn jogállamisági jelentésből nem derül ki – jegyezte meg a miniszter, aki bejegyzését úgy zárta: „ez csak egy kis ízelítő volt, hamarosan további példák következnek – immár haladóknak”.