A parlamenti honlapon olvasható napirendi javaslat szerint az ülés 13 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, szót kap Ritter Imre német nemzetiségi képviselő is.

Hirdetés

A napirend elfogadása után több mint egy órán keresztül interpellációk hangzanak el.

A határozathozatalok között egyebek mellett döntés lesz a légijárművek fedélzetén elkövetett bűncselekményekről szóló egyezményt módosító jegyzőkönyv kihirdetéséről, a Magyarország és a Maldív Köztársaság közötti, többek között a diplomataútlevéllel rendelkezők vízummentességéről szóló megállapodás jóváhagyásáról. A parlament szavazhat a Magyarország és Türkmenisztán közötti beruházásvédelmi megállapodásról, valamint a Békéscsaba és Nagyszalonta közötti gyorsforgalmi út létesítéséről szóló egyezményről.

A határozathozatalokat követően két és fél órán keresztül azonnali kérdéseket és kérdéseket tehetnek fel a képviselők.

Korábban írtuk

Megtartják a magyar építészet napjáról szóló határozati javaslat általános vitáját. Az indítványt Lázár János építési és közlekedési miniszter képviselőként nyújtotta be azt kezdeményezve, hogy december 16., Kós Károly születésének napja legyen a magyar építészet napja.

Általános vita lesz a Magyarország és Szerbia közötti, a minősített adatok cseréjéről és kölcsönös védelméről szóló egyezmény kihirdetéséről is.