– A polgári kormány 2010-es megalakulása óta következetesen képviseli azokat az értékeket, amelyek a családtámogatási rendszer, illetve a közbiztonság és a határvédelem megerősítését, az adócsökkentést, a patrióta gazdaságpolitikát, a politikai korrektség helyett megvalósuló egyenes beszédet, a médiaviszonyok kiegyensúlyozottságát, továbbá a hagyományok tiszteletét szolgálják – olvasható a Századvég honlapján. Az elemzés kitér arra, hogy

Hirdetés

„a második polgári kormány 2010-es hivatalba lépését követően szakított azzal a bukott szocialista-liberális politikával, amely eladósítás és magas adóztatás révén csődközeli helyzetbe sodorta az országot, illetve a magyar emberek és vállalkozások jó részét.”

Az írás megemlíti, hogy Magyarország ma egyedülálló családtámogatási rendszert alkalmaz, ami adóalap-kedvezményen, ház- és gépjárművásárlási, illetve felújítási támogatáson keresztül is kiemelten támogatja a gyermeket vállaló szülőket. Emellett az egykulcsos személyijövedelemadó-rendszer ösztönzi a munkavállalást, és az igazságosság elve mentén biztosítja az alacsony mértékű adókulcsot.

Ismertették, hogy a kormány kiemelt hangsúlyt fektet a hagyományok tiszteletére, a nemzeti öntudat erősítésére és a magyar nemzet lelki értelemben vett felemelkedésére is, ami az életminőség javulásán túl többek között abban mutatkozik meg, hogy a nemzeti identitását büszkén vállaló társadalom hatékonyabb érdekérvényesítésre képes a nemzetközi politikában. Mindemellett a 2015-ös migrációs hullám során Magyarország bebizonyította, hogy a jogi és fizikai határzár segítségével képes megvédeni a határait.

Korábban írtuk

„Magyarország számára azonban kiemelten fontos, hogy patriótapolitikáját folytathassa, máskülönben a Gyurcsány-szövetség hatalomra lépésével visszatérne a 2010 előtti bukott szocialista politika időszaka, és a globalista elit korlátlan kiszolgálásával megrekedne a nemzeti érdekérvényesítés, ezáltal az ország felemelkedése” – rögzítették. Továbbá emlékeztetnek, hogy a globalista irányzatok politikai érvényesülését jól példázza, amikor Joe Biden, az Egyesült Államok új elnöke a beiktatását követően egyik első döntéseként engedélyezte a kiskorúakon elvégzett nemváltó műtétek végrehajtását, amelyeket korábban Donald Trump megtiltott.

A teljes cikket IDE kattintva olvashatják a Magyar Nemzet oldalán.