Hirdetés

„Úgy tűnik, Megbízott asszonynak az a mérgező környezet, ha egy országban nincs túlsúlyban a liberális fősodor, hanem épp csak annyira van jelen, mint a konzervatív oldal. Sajnáljuk, ha egyesek nem azt a liberális hegemóniát találják itthon, mint amit a fejlett Nyugaton megszokhattak, számunkra azonban a médiapluralizmus a különböző nézetek egyenlő megjelenését jelenti” – fogalmazott bejegyzésében Varga Judit.

„Azt is lassan megszokhatjuk, hogy a szokásos frázisokkal próbálják a gyermekeink védelmében tett intézkedéseket is élesen bírálni. Ezzel kapcsolatban ugyanakkor álláspontunk világos: senki, még az ENSZ sem mondhatja meg a magyar szülőknek, hogyan neveljék gyermekeiket. Ez az ő kizárólagos joguk, amit mindenkinek tiszteletben kell tartania” – hangsúlyozta az igazságügyi miniszter, majd megjegyezte, az csak hab a tortán, hogy Irene Khan nyolc évig volt a Soros György által is bőségesen megfizetett egyik NGO főtitkára.

Korábban írtuk