Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Varga-Damm Andrea, a Jobbik országgyűlési képviselője és Bereczki Miklós, az ellenzéki pártok közös soroksári polgármesterjelöltje Bemutatkozik az ellenzék női kampánya címmel sajtótájékoztatót tart Soroksáron, a Hősök terén
Hirdetés

Hangsúlyos témáik között említette a környezetvédelem ügyét, jelezve, programjukat az önkormányzati kampány során elemenként mutatják be, pártlogók nélküli, egységes fellépéssel.

A névválasztásról szólva elmondta, a dália egyszerre jelképezi az őszt, a nőiséget, az örömet és a színességet. Látjuk, hogy nőkből milyen nagy hiány van a politikában, és azt is látjuk, hogy ahol egy nő megjelenik a politikában, akkor mindjárt elsimulnak a dolgok, és mindjárt minden megoldódik – fogalmazott Varga-Damm Andrea.

Arról beszélt, egyre több közéleti szereplő mondja ki, hogy az önkormányzatiságban nincsen igazán helye a szorosan vett pártpolitikának, a helyhatóságoknak is olyan színeseknek kell lenniük, mint a polgárok életének, hétköznapjainak.

Közlése szerint a kampánnyal azt is be akarják mutatni az embereknek, hogy nyugodtan választhatnak olyan vezetőket, akiket a közösség érdekei vezetnek, nem pedig sajátjaik.

Ez a kampány alkalmas lesz arra, hogy bemutassuk: a Fidesznek helytartói vannak helyben, akik a központ utasításait és elvárásait teljesítik, míg az ellenzéki önkormányzatok valóban az emberek szolgálatára szerződnek – jelentette ki a jobbikos országgyűlési képviselő.

Hangsúlyozta: kampányukat az önkormányzati választás után is folytatják, de új szervezet létrehozásához nem vezet majd az „országos, széles női politikai program” képviselete, mert ez „mindig is az aktuális ellenzék női programját fogja jelenteni”.