Hozzátette: az 50. héten az országban figyelőszolgálati jelentések alapján mintegy 40 200-an influenzaszerű tünetekkel, 295 600-an akut légúti fertőzés tüneteivel fordultak orvoshoz.

Hirdetés

A tájékoztatása szerint az Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) laboratóriumában elvégzett virológiai vizsgálatok alapján, a sentinel orvosoktól beérkezett minták mintegy 43 százaléka volt koronavírusra, 5,5 százaléka influenzára pozitív, emellett egyéb kórokozókat, légúti óriássejtes vírust (RSV-t) és úgynevezett humán metapneumovírust is kimutattak a mintákban.

Az osztályvezető tudatta azt is, hogy az 50. héten egy óvodai közösségi járványról is kapott jelzést az NNGYK, amelyben az influenza A vírusát állapították meg kórokozóként.

A súlyos akut légúti fertőzéssel felvett betegek száma is nőtt az elmúlt héten,

a 339 felvett betegből 247 koronavírus miatt, 7 RSV-vírus miatt, ketten influenzavírus miatt kerültek kórházba – tudatta.

Korábban írtuk

A koronavírussal kórházba kerültek több mint 70 százaléka a 60 év feletti korosztályból került ki. Ezekből az adatokból jól látható, hogy légúti fertőzések mögött több korokozó is áll egyszerre, de a legtöbb megbetegedést a koronavírus okozza – fűzte hozzá a főorvos. Az elmúlt héten 15 influenzavírust azonosítottak, abból 14 volt influenza A és egy influenza B, így elmondható, hogy Magyarországon jelenleg influenza-járványról nem beszélhetünk – közölte.

Az európia országokban is hasonló a helyzet, a koronavírus cirkulációja mindenhol magasabb, mint a szezonális influenza és az RSV-vírus cirkulációja – mutatott rá az osztályvezető.

Hangsúlyozta: az influenzás megbetegedések száma külföldön és hazánkban is nőtt, és az influenza aktivitás fokozódni fog, de jelenleg még nem lehet megmondani, hogy e tekintetben milyen szezonunk lesz. Hozzátette: ezt nagyon sok tényező befolyásolja, elsősorban az, hogy az influenza B vírus illetve az influenza A vírus H1 vagy H3 altípusa lesz domináns.

Megemlítette azt is, hogy

a koronavírus tekintetében a szennyvízadatok stagnálást mutatnak.

A műsorban a főorvos kitért arra is, hogy a koronavírus elleni védőoltás javaslata megváltozott, átértékelődött az oltás Magyarországon. Nagyon sok ember rendelkezik oltásos immunitással, illetve úgynevezett hibrid immunitással. Elsősorban az idős, krónikus betegséggel szenvedő személyek számára javallott a védőoltás, hiszen ők egy fertőzést követően súlyosan megbetegedhetnek, emellett a krónikus betegek és az egészségügyi dolgozók is kérhetik a védőoltást – fűzte hozzá Molnár Zsuzsanna.

Az oltópontokon elérhető a Moderna legújabb Covid-19 elleni vakcinája és a háziorvosoknál az influenza elleni védőoltás – hangzott el a műsorban.