Cikkünk frissült.

Fotó: Facebook
Novák Katalin és Horváth Péter
Hirdetés

Novák Katalin Győr-Moson-Sopron megyében járt, ahol első útja Horváth Péterhez, a Nemzeti Pedagógus Kar elnökéhez vezetett, aki a győri Révai Miklós Gimnázium igazgatója is.

Mint azt az államfő említette, meghallgatta véleményét, tapasztalatait és egyetértettek abban, hogy mielőbb megnyugtató megoldásra van szükség a tanárok anyagi biztonsága érdekében.

Minden megyébe ellátogat az államfő

Novák Katalin köztársasági elnök közösségi oldalán jelentette be, hogy a következő években végigjárja Magyarországot, minden megyébe ellátogat.

A köztársasági elnök Győr-Moson-Sopron megyében nemcsak a megyeszékhelyre, hanem Lipótra és Mosonmagyaróvárra is ellátogatott. A Szigetközben fekvő Lipóton találkozott a település polgármesterével, Tóth Péterrel, aki egyben a Lipóti Pékség Kft. alapító tulajdonosa.

Tóth Péter beszámolt Novák Katalinnak arról, hogy hogyan alapította a céget és milyen fejlesztéseket hajtottak végre az elmúlt időszakban, majd az államfő megtekintette az üzemet is, ahol a pékség Nyugat-Dunántúlra szánt termékeit készítik.

A látogatást követően átsétáltak a szigetközi településen a Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Bencés Általános Iskolához. Útközben Novák Katalin helyiekkel is találkozott, az óvodások pedig verssel köszöntötték.

Az iskolánál Sárai-Szabó Tamás Kelemen perjel, bencés szerzetes fogadta, majd az iskola udvarán a szünetben Novák Katalin rövid ideig játszott és beszélgetett a gyermekekkel.

A hetedik osztályos tanulók egy osztályfőnöki óra részeként angol nyelven, kötetlen hangulatban beszélgethettek az államfővel.

Mosonmagyaróváron a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér karát kereste fel Novák Katalin, ahol a mosonmagyaróvári felsőfokú képzés történetét, valamint a mosonmagyaróvári vár közelmúltban befejeződött rekonstrukcióját mutatták be.

Novák Katalin szerdán részt vesz még és koszorút helyez el az 1956-os mosonmagyaróvári sortűz emlékére szervezett kegyeleti megemlékezésen.

A program záró elemeként a megye egyházi, felsőoktatási, kulturális, egészségügyi, politikai vezetőivel találkozik.

Korábban írtuk